Közel 150 TB adat tárolható a Quantum új termékén
A különböző adattároló megoldások fejlesztésével és gyártásával
foglalkozó Quantum munkatársai hétfőn bejelentették a cég legfrissebb
újdonságát, a Mako kódnevű kazettás adattároló rendszert, mely
vélhetően nem kevés borsot tör majd a konkurens Storage Technology orra
alá.
Michael Hardy, a Quantum egyik alelnöke a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az új adattároló rendszer egyik legfontosabb tulajdonsága a modularitás, vagyis a vásárlók lényegében bármikor új részegységekkel bővíthetik a már meglévő alaprendszereket. Hardy elmondása szerint a Mako PX720-hoz négy darab szalagos meghajtót, saját tápegységet, valamint hűtési megoldást tartalmazó speciális kiegészítő csomagok vásárolhatók, vagyis a rendszer skálázhatósága nem hagy kívánnivalót maga után. Amennyiben valaki egy félig felszerelt Makot vásárol, értelemszerűen fele akkora összeget kell csak kifizetnie, mintha egy teljes rendszert vásárolna, a későbbiekben pedig az adott igényeknek megfelelően bővítheti az alaprendszert - nyilatkozta Hardy.
A mostanság egyébként komoly nehézségekkel küzdő vállalat természetesen azokra is gondolt, akik számára esetlegesen kevésnek bizonyulna a Mako PX720 adattároló kapacitása. Ezen vásárlóknak lehetőségük nyílik akár öt Mako rendszer egymással történő összekapcsolására is, vagyis ily módon 100 meghajtóval, 3660 kazettával, valamint 732 TB összkapacitással rendelkező adattároló megoldások hozhatók létre.
A 8 darab meghajtót, valamint 718 kazetta slotot tartalmazó alapfelszereltségű Mako PX720 kereskedelmi ára 223 ezer dollár (50 millió forint), mely ár mintegy húszezer dollárral alacsonyabb a konkurens adattároló rendszerekénél.
Kapcsolódó cikkek
- Újfajta lézerrel 100-szor gyorsabbak lehetnek a merevlemezek
- Szupergyors lézeres merevlemezek
- Már három gyártó szállít 1TB-os merevlemezeket
- 8 GB-os USB-drive a Verbatimtól
- A Samsung 1TB-os merevlemezes meghajtókat szállít
- Függőleges felépítésű Seagate merevlemezek
- 1 terabájtos Philips külső winchester
- 750GB-os merevlemezes meghajtó asztali PC-khez
- 256 GB-os flash SSD a tajvani PQI-tól
- Autós merevlemezek extrém körülményekhez
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.