Újabb magánszemélyek elleni persorozatra készülnek az amerikai kiadók

Kiss Ádám Zoltán, 2003. október 18. 22:32

Az amerikai lemezkiadók szövetsége (RIAA) megkezdte egy második
persorozat előkészítését, ezúttal 204 magánszemélyt fognak bíróság elé
idézni a szerzői jogok megsértése miatt.
A korábbi esetekkel ellentétben a RIAA most előre figyelmezteti a vádlottakat, így lehetőséget ad nekik a peren-kívüli egyezség megkötésére, mielőtt még elindulna a jogi eljárás. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a múlt hónapban 261 magánszemély figyelmeztetés nélküli beperelése éles negatív visszhangot keltett nem csak a közvélemény, de a törvényalkotók körében is. A RIAA érthetően kezd kicsivel finomabb eszközökhöz nyúlni, miután sokan a társadalom megfélemlítésével vádolták meg a szövetséget. Ráadásul legutóbb az egyik célpont egy létminimumon élő 12 éves New York-i lány volt, valamint egy 60 fölötti bostoni nő, akit rap-felvételek Kazaa hálózatokon keresztül történő terjesztésével vádoltak, míg ki nem derült, hogy Macintosh gépe van, ami nem is támogatja a Kazaa-t. A mostani akció keretében minden érintettnek levelet küldenek felajánlva a kiegyezést, ám ha a levél keltezésétől számított 10 napon belül nem kapnak választ, megteszik a jogi lépéseket.

Közvetlenül összehasonlíthatóvá teszi termékei fenntarthatósági adatait a Siemens

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 20:41

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 7. 17:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36