E-híd a szórványmagyarság között

Szalay Dániel, 2003. november 15. 21:46
Az információs társadalom nem kényszer, hanem lehetőség, mely újraegyesítheti a határokon túl és az anyaországban élő 15 millió magyart - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter pénteken Nagyváradon, a "Magyarság az Információs Társadalomban" című konferencián megtartott nyitó előadásában. A rendezvény hallgatóságát Kovács László külügyminiszter videóüzenetben üdvözölte.

Az informatikai miniszter bejelentette, önálló, a Magyar Állandó Értekezlet (MAÉRT)-hez hasonló testület jön létre, melynek feladatát a rendezvény végén megfogalmazott Közös Célok programpont tisztázza. A testület, mely a MAITT, vagyis a "Magyarság az Információs Társadalomban Testület" nevet kapta, a Magyar Információs Társadalom Stratégiában (MITS) önálló fejezetként szereplő feladattal, a határon túli támogatások ügyével, illetve az erdélyi konferencián is megvitatott együttműködési lehetőségek feltérképezésben is segédkezik majd. Kovács Kálmán kifejtette, bízik benne, hogy a MAITT egy hatékonyan működő, a határokon átívelő technológiai fejlődést, modernizációt átfogó programokkal segítő testület lesz.

Maga a konferencia és az azt megelőző üzletember-találkozó is a határon túli magyarok információs társadalomban betöltött szerepét, feladatait és lehetőségeit állította középpontba.

Az informatikai tárca vezetője bejelentette, a fiatalok számára indított e-Magyarország ifjúsági program keretében jövőre az internetes táborba látogató, várhatóan 4 ezer ifjú résztvevő közül mintegy ezer a határokon túlról érkezik majd. Kovács Kálmán arról is beszélt, hogy a táborhelyszínek között több határon túli is lesz, a helyszínek között van Erdély is.

A kormány fontos feladatnak tekinti a határon túli magyarok kulturális anyagainak digitalizálását, mely közös élményhez, ismeretekhez juttatja a határon túli és az anyaországban élő magyarokat - tette hozzá az informatikai miniszter.

Kitért rá, hogy az előreláthatólag 2005 közepéig valamennyi magyarországi egyetemen és főiskolán kiépülő e-Magyarország klubpontokkal párhuzamosan egy határon túli klubhálózat építése is megkezdődik.

Kovács Kálmán miniszter szerint az internet gazdasági és emocionális értelemben is javíthatja a magyarok életminőségét, versenyképességét, gazdagítja az egyes egyéneket és a társadalmat.

Kovács László külügyminiszter videóüzenetében azt mondta, a jövő az információs társadalomé, mert a határátkelők fizikailag ugyan elválasztják a népeket, de a világháló segítségével áthidalható a földrajzi távolság. A külügyminiszter szerint a világháló a szórványmagyarság közötti kommunikációt nagyban megkönnyítheti.

Felszólalt többek között Lednitzky Péter, az ITD Hungary képviseletében, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke, Kóka János, továbbá a 10 milliárd forint alaptőkéjű Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgatója, Reményi Zoltán is, akik a vállalkozói szféra szerepéről, lehetőségeiről, az információs társadalom gazdasági versenyképességéről tartottak előadást élénkítendő a román-magyar üzleti kapcsolatokat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32