A SUN és az IBM vezetheti a 64 bites robbanást

Tóth Kristóf, 2004. január 5. 11:50
Az ATR elemzői szerint a SUN Microsystems és az IBM van a legkedvezőbb pozícióban ahhoz, hogy kihasználja a 64 bites asztali rendszerek bevezetésének lehetőségét.

Közeleg az idő, amikor az Intel 32 bites architektúrájára épülő processzorokat leváltják az x86-64 alapú 64 bites változatok. Amikor pedig mindez bekövetkezik, a SUN Microsystems és az IBM fogja a legjobban kihasználni az ebből eredő lehetőségeket, állítja az American Technology Research (ATR) piackutató cég.

Bár a közelmúltban elterjedt hírek szerint az Intel is rendelkezik saját x86-64 processzorral, a piackutató cég szakértői úgy vélik, a 64 bites asztali számítógépek általános elterjedése rövidtávon mindenképpen az Advanced Micro Devices-nak (AMD) fog kedvezni a piacvezető Intellel szemben. Ennek oka elsősorban az Opteron chip korai kiadása, illetve az AMD ebből eredő tapasztalata.

Mint Mark Stahlman, az American Technology Research egyik elemzője elmondta, a 64 bites asztali rendszerekre való átállás egy olyan lépés, amelyre 15 évenként egyszer kerül sor. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a lépés fontosságát, véli a szakértő.

Stahlman szerint a 64 bitre való átálláshoz szinte teljesen újjá kell építeni a rendszereket, ezért ez a lépcsőfok komoly lehetőségeket rejt a társaságoknak a növekedésre, és a piaci részesedés növelésére egyaránt.

"Mivel az x86-64 technológia térhódítása várhatóan igen gyors lesz, azok a cégek kerülhetnek lépéselőnybe, amelyek jelenleg is a legagresszívebbek a szegmensben. Véleményünk szerint a SUN Microsystems és az IBM van a legjobb helyzetben a születő x86-64 piacon. Az AMD előnye a területen szintén óriási lehetőségeket rejt a cég számára az Intellel szemben" - áll az ATR napokban kiadott jelentésében.

Az ATR egyébként egyike azon kevés piackutató cégnek, amely a 64 bites asztali rendszerek gyors elterjedésére számít, illetve kifejezetten ajánlja a SUN részvények vásárlását.

Kulcsszavak: Sun AMD IBM desktop processzor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32