Megújul a Sulinet Expressz

forrás Prim Online, 2004. január 23. 14:15
A minisztérium tervei szerint a jövőben a Sulinet Expressz Programban nem csak az oktatás szereplői vehetnek részt.
Az SZDSZ elnöke nemrégiben felkérte a liberális minisztereket, hogy vizsgálják meg, tárcáiknál vannak-e olyan programok, amelyek azokat is támogatják, akik erre nem szorulnak rá. Az OM szerint a féléves tapasztalatok alapján indokolt a program átalakítása.

Az Oktatási Minisztérium 2003. nyarán indította el a Sulinet Expressz programot. A program célja: az internet és a számítástechnikai eszközök elterjedésének segítése, valamint az oktatás modernizálása irányított adócsökkentés formájában, amely az információs társadalom családi infrastruktúrájának megteremtését szolgálja. A program kedvezményezetti körét ezért úgy állapította meg, hogy az oktatás szereplői (pedagógusok, szülők és diákok) vehessék igénybe az adókedvezményt.


A Sulinet Expressz program első féléve a várakozásoknál is nagyobb sikert hozott: kb. 60 000 új számítógép került a háztartásokba, kb. 150 000 számítógép lett felújítva, kb. 200 000 család jutott számítástechnikai eszközökhöz.

A kormány stratégiai célja a digitális kultúra elterjesztése, ezért az OM tervei szerint a jövőben a Sulinet Expressz Programban nem csak az oktatás szereplői vehetnek részt. Ugyanakkor a társadalmi igazságosság elveinek érvényesülése érdekében a későbbiekben a legtehetősebbek nem vehetik igénybe az adókedvezményt.

  • A korábbi igényjogosulti kör kibővül. A személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó minden magánszemély jogosult a programban részt venni.
  • A vásárlóknak 30 százalék önrészt kell vállalniuk minden terméknél. (Ezt az önrészt a 86 000 forint feletti vásárlásoknál már eddig is viselték az igényjogosultak.)
  • A magánszemély az összevont adóalap adóját csökkentheti az általa számítógép-, számítástechnikai eszköz megszerzésére fordított összeg 70 százalékával, legfeljebb hatvanezer forinttal - abban az esetben, ha jövedelme nem haladja meg az évi bruttó 3.4 millió forintot.
  • Abban az esetben, ha a magánszemély jövedelme meghaladja az évi 3.4 millió forintot, de a 4 millió forintot nem éri el, az összevont adóalap adóját sávosan csökkentheti.
  • Ha a magánszemély jövedelme meghaladja az évi 4 millió forintot, akkor a Sulinet Expressz adókedvezményt nem veheti igénybe.

A módosítások nem érintik a törvénymódosítás hatályba lépése előtti vásárlásokat és a tartós bérleti konstrukciókat.

A Sulinet Projekttanács mai ülésén úgy döntött, hogy a programból 2004. március 8.-tól kikerülnek az alábbi termékek:

szünetmentes tápegység;

digitális fényképezőgép;

hangszereszközök.

A Sulinet Projekttanács másik döntése értelmében a programban értékesíthető termékek köre bővül az alábbi számítástechnikai eszköztípussal: alaplap.
Kulcsszavak: Sulinet

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52