1 milliárd feletti veszteség és optimizmus a Synergonnál
A
Synergon csoport szintű vesztesége, a 2002-es közel 20 milliárd forinttal
megegyező árbevétel mellett 1-1,5 milliárd Ft között lesz - mondta Czakó
Ferenc, a társaság elnöke. A Synergon eredetileg 2003-ra 0-100 millió forint
közötti mérleg szerinti nyereséget tervezett. A cég a gyenge harmadik negyedév
után közölte: a negyedik negyedév függvényében az eredmény lehet pozitív, de
negatív is.
A
veszteség jóval meghaladja az előzetes piaci várakozásokat, bár egy része a
közlemény szerint sem tárgyévi, sem jövőbeli készpénzkihatással nem jár -
fogalmazott a Synergon. A várttól elmaradó eredményt jelentős részben egyszeri,
rendkívüli tételek elszámolásával magyarázza a cég. A tételek főbb elemei: a
külföldi leányvállalatokkal kapcsolatos többlet goodwill-értékcsökkenés
elszámolása, az Atos Origin integrációs kiadásai, valamint az adóigazgatási
eljárással összefüggésben meghatározott céltartalék képzés.
Czakó
Ferenc elmondta: a veszteségből 300-350 millió forintot tesz ki, hogy a
Synergon - mivel a nemzetközi tőkepiacokon leértékelődtek az IT cégek -
csökkentette külföldi leányvállalatai könyvszerinti értékét. Hasonló okokból a
Synergon csökkentette a tulajdonában lévő 200-210 ezer saját részvény
könyvszerinti értékét is, ez újabb 80-100 millió forintos veszteséget jelent. A
cég emellett mintegy félmilliárd forintos céltartalékot képzett az ellene
folyamatban lévő APEH eljárás miatt.
A
Synergon 2003 negyedik negyedévében jelentősen növelte árbevételét 2002 hasonló
időszakához képest, s ezzel a cégcsoport éves szintű árbevétel-csökkenése
megállt. A leányvállalatok teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult a cégcsoportos
szolgáltatás tartalomnövekedéséhez. A Synergon horvát és cseh leányvállalata, a
Span és az Infinity is nyereséges volt 2003-ban, miként a magyar Fibex is.
Utóbbi 100 százalékkal növelte eredményét 2003-ban 2002-höz képest - mondta
Czakó.
A
közlemény szerint a cég piaci helyzete jó, likviditása javult, készpénztartaléka
nőtt a bázisévhez képest. A társaság likvid pénzeszközei meghaladják a
kétmilliárd forintot. A 2004-es működés nyereségessé tétele érdekében a
társaság vezetése több hatékonyságnövelő intézkedés bevezetéséről, többek között
új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes kinevezéséről döntött.
Czakó Ferenc elmondta, a társaságra kedvezőtlenül hatott egyes várt kormányzati projektek elmaradása, ugyanakkor a Synergonnak nem jelentett piaci bővülést a Sulinet Expressz program. Czakó a 2004-es évre óvatos optimizmussal tekint, enyhe növekedést vár. Kisebb létszám csökkentés mellett cég tovább akarja növelni hatékonyságát és értékesítésének szolgáltatás tartalmát. A társaság tőzsdei gyorsjelentését február 12-én teszi közzé.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.