Az USA vélhetően ellenezni fogja a tervezett Oracle-PeopleSoft üzletet

Kiss Ádám Zoltán, 2004. február 18. 12:08
Az Európai Unió bejelentette, hogy új dátumot tűzött ki a PeopleSoft felvásárlása ügyében, közben az USA igazságügyi minisztériuma is pontosította állásfoglalását.

Az Európai Unió bejelentette, hogy új dátumot tűzött ki a PeopleSoft felvásárlása ügyében, közben az USA igazságügyi minisztériuma is pontosította állásfoglalását. Mint ismeretes, az Oracle meglehetősen agresszív módon próbálja felvásárolni a PeopleSoft nevű szoftverfejlesztő céget, folyamatosan emelve vételi ajánlatának összegét. Az Unió a múlt hónapban felfüggesztette vizsgálatát az ügyben, mivel fontos információk beérkezésére várt. Most feltételesen a május 11-i dátumot tűzték ki a döntés határidejének, hogy bejelentsék, ellenzik, vagy engedélyezik az Oracle vállalat-vásárlását. Az USA igazságügyi minisztériuma március 2-án hozza meg döntését, és már be is jelentették, hogy vélhetően ellenezni fogják a felvásárlást trösztellenes indokokra hivatkozva – írja a Cnet.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32