A Photo hall a digitális technológiára épít

forrás Prim Online, 2004. március 2. 16:44
Magyarország legnagyobb országos hálózattal rendelkező fotó-és fotószolgáltató cége a Photo hall, igazodva a piaci elvárásokhoz, 2004-ben szolgáltatásaiban és termékkínálatában is nagyobb hangsúlyt fektet a digitális technológiára. A cég 2004-ben, több mint négyszeres bevételnövekedést vár a digitális eszközök forgalmából a két évvel ezelőttihez képest.
A digitális technológia rohamos előretörése tapasztalható világszerte, a digitális fényképezőgépek ugrásszerű fejlődése mutatkozik, hiszen míg 2001-ben 4,6 millió digitális fényképezőgépet adtak el az EU országaiban, addig 2003-ra ez a szám több, mint négyszeresére, 18 millióra nőtt. Ezzel együtt némi visszaesés tapasztalható az analóg gépek értékesítése terén, hiszen 2003-ban 3 millióval kevesebb analóg gépet értékesítettek az Európai Unió országaiban. A digitális technológia fejlődése maga után vonta a digitális gépek ugrásszerű növekedését is, 2000-ben alig néhány százezer digitális kép készült, 2004-re több, mint 30 millió digitális fotót jósolnak.

A digitális képalkotó berendezések közül a legnagyobb ütemű fejlődés a kamerás mobiltelefonok piacán tapasztalható, míg 2000-ben alig néhány millió kamerás mobiltelefont értékesítettek, addig 2003-ban ez már több, mint 50 millió darab mobilt jelentett világszerte, és 2006-ra csaknem 220 millió kamerás mobil értékesítésével számolnak.

Magyarországon is dinamikusan fejlődik a digitális fényképezőgép piac. 2001-ben 12 000 digitális kamerát értékesítettek, ebből a Photo hall 9 százalékos részesedést mondhatott magáénak, 2003-ban ez a szám tízszeresére nőtt, és a Photo hall részesedése pedig 12 %-ot tett ki. 2004-ben, mintegy 60%-os piacbővülés mellett a Photo hall mintegy 2,5-szeres növekedéssel számol, ami 20%-os piaci részesedést jelent.

A Photo hall felismerve a kártyafüggetlen mobiltelefonok értékesítésében rejlő piaci lehetőségeket, Magyarországon 2004-ben mintegy 8000 kártyafüggetlen - melyből 6000 MMS - mobilkészülék értékesítését tervezi.

A digitális képkidolgozás területén is lendületes fejlődés tapasztalható, 2002-ben az összképnagyítások csupán 1 %-a volt digitális adathordozóról történő megrendelés, tavaly ez az arány már 8% volt. 2004-re, minden ötödik képkidolgozás digitális adathordozóról történik. Ezt felismerve a Photo hall 80 db digitális terminált helyez el országszerte, melynek segítségével, gyorsan és könnyen letölthetők és CD-re írhatók a digitális képek.

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36