A Microsoft piaci helyzethez igazodó árpolitikát tervez

Milkovits Gábor, 2004. március 2. 20:31
Arról, hogy a Microsoft a nyílt forráskódú szoftverek által gerjesztett versenyre válaszul egyes, főként fejlődő országokban módosítani készül egységes árpolitikáján, már korábban is kaptak szárnyra hírek. Most azonban a szoftveróriás hivatalosan is bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatnak egyes kormányokkal olyan ár kialakításáról, amely az adott piaci helyzethez igazodik.

A cég képviselője szerint a probléma, amellyel jelenleg küzdenek, leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy hogyan lehetne az úgynevezett "Big Mac indexet" szoftvereknél is alkalmazni. A "Big Mac index" az Economist gazdasági folyóirat által összegyűjtött lista, amely azt mutatja, hogy mennyibe kerül egy Big Mac szendvics a világ különböző pontjain. Míg azonban a Big Mac romlandó áru, addig a szoftver nem az, így ha azt az egyik piacon olcsóbban kínálják, mint máshol, valószínű, hogy mindenki igyekszik majd azt onnan beszerezni, a drágábban kínált mennyiség pedig a cég nyakán marad. Erre egyfajta megoldást kínálhat az, hogy a különféle nyelvű verziókat különböző áron hozzák forgalomba. Arra volt már példa, konkrétan Thaiföldön, hogy a Windows XP leegyszerűsített, helyi nyelvű változatát a teljes rendszer áránál jóval olcsóbban kínálta a Microsoft, ettől eltekintve azonban az XP és az Office jelenleg a világ minden pontján nagyjából ugyanannyiba kerül. Továbbra is nyitott kérdés azonban, hogy mi legyen a sok igen eltérő gazdasági helyzetben lévő országban használatos angol nyelvű változattal.

A Microsoft nem nevezte meg sem a kormányokat, amelyekkel tárgyalásokat folytat, sem magukról a tárgyalásokról nem árult el részleteket; képviselőjük csupán annyit közölt, hogy konkrétumokkal majd az elkövetkező hónapokban szolgálnak. A PCWorld által idézett elemzők szerint a változások rövidtávon leginkább helyi szinten lesznek érzékelhetők, ott, ahol a kormányokkal sikerül megegyezni. Az, hogy a szoftvercég milyen gyorsan kényszerül módosítani globális árpolitikáján, elsősorban a kívülről, a Linux által gyakorolt nyomás mértékétől függ. Számunkra persze az is lényeges lehet, hogy ha ez valaha is bekövetkezik, Magyarországot vajon hová sorolják majd a "Big Mac index" alapján?

Kulcsszavak: +céginfo Windows Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14