Pert nyert a Netért a Vodafone ellen

Szalay Dániel, 2004. március 9. 18:23
A bíróság első fokon a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társaságának adott igazat abban a peres eljárásban, amit a felperes Netért a Vodafone ellen indított - tudta meg a Prím Online. A bíróság kimondta, hogy a mobilszolgáltató egyoldalúan módosította az általános szerződési feltételeket és ezzel joghátrány érte a mobilszolgáltató GPRS szolgáltatásának előfizetőit.
A Fővárosi Bírósági gazdasági kollégiuma által ma kihirdetett elsőfokú határozat szerint az általános szerződési feltételek (ÁSZF) GPRS-internet elérés korlátozására vonatkozó módosítást a Vodafone jogszerűtlenül hajtotta végre - tájékoztatott Németh Attila, a Netért elnöke.

Az érdekvédelmi társaság és a mobilszolgáltató pere várhatóan a Budapesti Ítélőtáblához kerül, mivel a Vodafone kinyilvánította fellebbezési szándékát. Az első fokú határozat szerint országos napilapban, hirdetés formájában a Vodafone költségére közzé kell tenni a bíróság mobilszolgáltatót elmarasztaló határozatát.

Németh Attila, a Netért elnöke lapunknak telefonon azt mondta, örömmel fogadták a bíróság döntését, és amennyiben másodfokon is hasonló ítélet születik, a Netértet képviselő dr. Magyar György ügyvéd megvizsgálja majd annak lehetőségét, hogy az egyes Vodafone-előfizetők mit tehetnek sérelmük miatt.

A pereskedés előzménye, hogy a Vodafone 2003. február 15-i hatállyal módosította Általános Szerződési Feltételeinek (ÁSZF) 8.3 pontja WAP szolgáltatásra vonatkozóan a következő szerint bővült és a 8.4.1. pont GPRS szolgáltatásra vonatkozóan a következőképpen módosult:

"A Vodafone fenntartja a jogát, hogy szüneteltesse, korlátozza vagy megszüntesse a szolgáltatás nyújtását, az adatforgalom függvényében, illetve akkor, ha az Előfizető úgy használja a szolgáltatást, hogy az a szolgáltatás nyújtását részben vagy teljes egészében megszakítja, hatékonyságát jelentősen csökkenti, vagy egyéb módon csorbítja, illetőleg nagy valószínűséggel az előzőek bekövetkezését okozhatja."

A Netért akkor azt közölte, hogy ez a módosítás alapjaiban érinti a Vodafone ügyfeleivel fennálló szerződéseket, mert a szerződés tárgya a korlátlan GPRS-alapú internetszolgáltatás. A perben az érdekvédelmi társaság többek között azzal érvelt, hogy a Polgári Törvénykönyv értelmében az úgynevezett "bianco szerződések" alkalmazása nem megengedett.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32