Majdnem félezren a 2. PHP Konferencián

Zsadányi Pál, 2004. március 29. 11:54
A szombati esőnap ellenére változatlanul népszerűnek bizonyult a PHP nyelv hazai kedvelői körében a másodjára megrendezett szakkonferencia, 400-nál többen jöttek el. Az ELTE Radnóti Gyakorlóiskola kisebb termeibe szorult szekciókban ülőhely időnként nem is jutott mindenkinek.

Jó buli volt

Egy évvel ezelőtt úgy gondolta néhány PHP kedvelő, hogy a korábban megismert barátaikkal jó lenne élőben is találkozni. Gondoltak úgy vagy 20 főre, de maximum félszázra. Ahogy a neten terjedni kezdett a híre, baljós árnyként félezresre sikerült a regisztrációs lista. Hát, ekkora sikerre nem számítottak. Végül, két támogató jóvoltából, nagyobb baj nem lett abból, hogy a jelentkezők be is váltották az ígéretüket, így már 2003-ban kialakult egy masszív látogatói tábor. Nem csoda, ha az idén már várták, mikor találkozhatnak újra. Most ugyan kicsit nagyobb lemorzsolódás volt a regisztrációhoz képest, de a szervezők is résen voltak. A konferencia előtti héten megerősíttették a regisztrációt azokkal, akik bejelentkeztek, olykor már vagy egy éve. A kb. 600 fő így 500 alá esett, de abból már nem sok, jó, ha 50 maradt otthon. Talán az esős nap miatt, de a lemorzsolódás minden ilyen rendezvényen jellemző. Még a multik monstre nagyrendezvényein is. Egyébként a konferencia népessége és színvonala vetekedett némely multi nagyrendezvényével, beleértve, hogy a - PHP kapcsán szakmailag is érintett - GROBY e-bolt (most offline - nem teleportolás útján!) is kitett magáért a lehetőséghez mérten jó ellátással.

A szakmai program

A konferencia fő szervezői, első helyen Palócz István, az ELTE Gyakorlóiskola tanára, valamint Heilig Szabolcs, Hijtsy Gábor és Illés Szabolcs plenáris előadása - CMS Maraton címmel - vezette be a konferencia szakmai programját, összefoglalva az elmúlt év eredményeit, és a várható technológiai trendeket.

A CMS - a Content Management System rövidítése, és arra céloz, hogy a jövő a tartalomiparé a hálózati technológiában. A fogyasztható információ kezelése a legfontosabb célként szerepel, amelyhez vezető úton a PHP nyelvű adatkezelés ma az egyik legfontosabb eszköz. Lehetővé teszi, hogy a hajdani statikus weblapok korszakából átjussunk a dinamikus tartalomkezelésig, és a weben át nyújtható szolgáltatások megszervezéséig. Ehhez egy sereg ingyenes és kereskedelmi termék áll rendelkezésre. A hazai fejlesztők közül igen sokan az elterjedt PHP-Nuke technológiát használják. Világméretű terjedését a már támogatott 33 nyelv mutatja. Mind Linux/UNIX, mind Windows platformokon használható. Bár a kifejlesztője, Francisco Burzi, szeretné ugyanúgy egyedül kézben tartani, mint Linux Torvals a Linuxot, a gyakorlatban több változata is elterjedt, nem egyenszilárdságú megbízhatósággal (és akkor még finoman fejeztük ki magunkat).

További érdekes újdonságok is szóba kerültek. Például a Drupál kollaboratív tartalomfejlesztő rendszer, amely már az XHTML és CSS 2 szabványok szerinti weblap kódolást is támogatja. Az eZ publish norvég fejlesztő eszköz igen kiterjedt feladathalmazra ad bevált PHP megoldásokat. A PHP egyik bővített változata a PEAR.

A PHP fejlődésének egyébként a biztonságtechnika az egyik fő fejlődési iránya. Másik az elméletileg megalapozottabb programfejlesztési technológiák meghódítása, főként az objektum orientált fejlesztést illetően. A most úton lévő 5-ös változatban épp erre mutat a SOAP protokoll támogatása, de a konferencia egyik előadásában is előbukkant az objektum orientált tervezés, nagyon dicséretes módon. Hosszú távon csak ez teszi lehetővé biztonságos kódok írását PHP nyelven. Ki kell lépni a hobbista kódolási stílus korszakából a programtervezést is alkalmazó technologizált irányokba. Néhány előadás ezt a témát is firtatta.

A három szekcióban folyó elméleti előadások és szakmai bemutatók este későig tartottak.

A webtechnológiától, mint ismeretes, eleinte csodákat vártak. Ezt a csodavárást aztán a tőzsde csődbe juttatta, hadd ne elemezzük újra az okokat. A csoda azonban mégis bekövetkezett, csak ez nem a befektetési bankárok zsebében értékesült. Egy-egy jól sikerült webhely körül világméretű, óriási érdeklődő tábor sereglett össze. Ezek közül a PHP nyelv köré gyűltek a jelentősebb ilyen csoportok közé tartoznak. És, mint a konferencia mutatja, a magyar PHP kedvelők is elég sokan lettek.

Webszabványossági helyzetkép

Dr. Baranyai László a hazai weboldalakon méréseket végzett, mennyire tartják be a vonatkozó webszabványokat a weblapok készítői és üzemeltetői. Eszközként a W3C konzorcium validálási eljárását alkalmazta, vagy 140 nagyobb hazai cég és intézmény honlapjára. Kb. a lapok feléről derült ki, hogy nem állapítható meg a pontos szabványállapota, mert nem szerepelt rajta semmilyen verzió információ. Egyébként kb. a lapok felén lehetett PHP kódokat találni, ami megegyezik a jelenlegi világtendenciával. Sajnos, a legkorszerűbb változat, az XHTML (ebből már az 1.1-nél tatunk) és a CSS (ez a 2-esnél tart) szinte elenyészően kevés a hazai honlapokon. Azt meg szinte senki nem tudja, hogy a W3C konzorcium a HTML szabványt lezárta örökre a 4-es változatnál, a 4.01-es stilisztikai javításokkal. Így a régi HTML lényegében halott, csak az XHTML sorozat, a régi HTML, XML szabványok szerinti átfogalmazása, fejlődik tovább.

Csoporttalálkozók

A másfél órás ebédszünetben alkalmazói csoportok találkoztak egymással. Ilyen volt például a PHP.HU csoport, amely a fejlesztők szűk körét fogja össze. A legnagyobb gyülekezet talán a tavaly, az első konferencia alkalmából megalakult Neumann szakcsoport társulata volt, a fő szervező, Palócz István körül alakult. A hangosítás hiánya ugyan kicsit nehézzé tette a beszélgetést, de a csapat nagyon lelkes volt.

A hazai PHP alkalmazókat tulajdonképpen nem is a PHP.HU csoport fogja össze, hanem hagyták magukat betagozódni a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Webalkalmazások Fejlesztése Szakosztályába. Ezt az 1. PHP konferencián, tavaly alapították meg, Palócz István tanár úr vezetésével. A szakosztály létszáma elvileg 20 főnyi, holott csak a teremben odasereglők száma legalább a duplája volt. Sajnos, a NJSZT nem eléggé lelkesen propagálja a tagságnak a szakcsoportokat, különben nem ez volna a helyzet.

Egyébként tényleg nem csak a PHP a fő eszköze a jó webalkalmazások készítésének, úgyhogy az általánosabb szakosztálynév választása logikus. És más technológiák használói is intenzívebben dolgozhatnának ebben a szakosztályban a magyar fejlesztők összefogása és támogatása végett.

A Weblabor honlap - a gyújtópont

A hazai PHP-sek tehát a NJSZT Webalkalmazások Fejlesztése Szakosztályába soroltak be, mint a webtechnológiák egyik, ma talán a legdinamikusabban fejlődő ága. A magyar nyelvű hírszolgálatot ezért a csoporthoz tartozó honlapon át szervezik a csoport legaktívabb tagjai. Mivel a Szakosztály nincs kifejezetten csak a PHP-hez kötve, a Weblabor weboldal lehetne az a gyújtópont, ahol a legkülönbözőbb webtechnológiai irányzatok összefoglalhatnák a tapasztalataikat. Végeredményként az lenne a leghasznosabb, ha tippeket lehetne adni az olvasóknak arra, hogy a létező technológiák közül hogy érdemes válogatni egy-egy feladattípus kapcsán. Nem várható ugyanis, hogy bár sok feladatnak van megoldása a legkülönbözőbb technológiákkal is, méghozzá egyenrangúan, azért vannak olyanok is, amelyek esetleg kifejezetten csak egyik vagy másik technológiával oldhatók meg praktikusan.

Kiállítók

A konferencia két fő támogatóján, a két web szerverhotelen, az Interware-en és a SENORG-on túl, még páran felbukkantak. Például a Kiskapu Kiadó, hatalmas nyílt forrású, ezek között természetesen hihetetlenül nagy magyar nyelvű PHP irodalommal. Tanfolyamokat ajánlgatott a PentaSchool. A Sprint kézi mobil eszközöket, segédanyagokat és szoftvereket kínált. A GROBY szerepét már említettük.

Konferencia-anyag

A konferencia anyagát jól használható, 40 oldalas, A4-es sillabusz és egy CD foglalta össze, de a szervezők a Weblabor oldalain az ezekből kimaradt előadási anyagokból igyekeznek cikkeket megjelentetni.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32