IHM: Tisztaszoftver Program a közszférában
Az Oktatási Minisztérium felmérése szerint a közoktatási intézmények számítógépes munkaállomásainak több mint 90 százalékán Microsoft operációs rendszereket és irodai alkalmazásokat használnak, a kiszolgáló (szerver) gépek esetében pedig a Microsoft szoftverek részesedése 50 százalék felett van. A szoftverek jelentős része nem jogtiszta, többségük elavult verziójú. A szükséges Microsoft szoftverek beszerzésének, frissítésének költségei azonban meghaladják az intézmények pénzügyi lehetőségeit.
A Tisztaszoftver Program keretében az IHM megállapodást kötött a Microsofttal. A megállapodás valamennyi, a közoktatási intézményekben használt munkaállomásra biztosítja a mindenkori legfrissebb Microsoft operációs rendszer és irodai programcsomag professzionális változatának, a középiskolák számára pedig emellett a Microsoft szervertermékeinek használatát. A megállapodás kiterjed az általános és középiskolai pedagógusok saját számítógépeire, melynek révén otthonukban is jogtisztán használhatják a mindenkori legfrissebb Microsoft operációs rendszert és irodai programcsomagot. A megállapodás egyben szoftveramnesztiát is jelent, mivel a szerződés értelmében a Microsoft úgy tekinti, hogy a kedvezményezettek február végéig már meglévő gépein biztosított a frissítési alap függetlenül attól, hogy ezt legális licenccel igazolni tudják-e vagy sem.
Kovács Kálmán elmondta, az IHM célja, hogy a közszférában a Microsoft alkalmazások mellett a szabad forráskódú szoftverek és egyéb alkalmazások (Linux, Novell, Unix) is szélesebb körben terjedjenek el. A tárca az idén létesülő eMagyarország közösségi internet-hozzáférési pontokon - mintegy 2800 helyszínen - már a nyílt forráskódon alapuló Magyar Office-t telepíti. Emellett a napokban kapja kézhez 75 ezer, pályázatokon nyertes köztisztviselő és közalkalmazott (bírák, ügyészek, pedagógusok, védőnők) azokat az ECDL oktatócsomagokat, melyek esetében előzetesen maguk választhatták meg, hogy Microsoft vagy Linux alapú legyen. A projektre az IHM csaknem 200 millió forintot fordított.
Magyar Bálint ismertette az oktatási tárca tanár-továbbképzési programját. A Sulinet Expressz Program részeként valósul meg a Sulinet Programiroda által kidolgozott és a Pedagógus Továbbképzési és Módszertani Információs Központ által lebonyolításra kerülő "IKT (infokommunikációs technológiák) alapú oktatás" pedagógus-továbbképzés, amelyet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és az Oktatási Minisztérium együttesen 400 millió forinttal támogat. A Program keretében 10.000 pedagógus 30-120 órás továbbképzésére van lehetőség.
"Az e-Europe+ programhoz csatlakozva Magyarország már eddig is jelentős lépéseket tett az információs társadalom elterjesztésére. Ha a térségben élen szeretnénk járni az informatika és a technológia területén, akkor már iskolás kortól kezdődően a legmodernebb eszközökkel kell megismertetni a felnövekvő nemzedékeket, és folyamatosan naprakész ismeretekkel kell ellátni őket. Örülünk annak, hogy hazánkban létrejöhetett ez az együttműködés, és ezáltal a Microsoft a magyar diákok és tanárok számára is lehetővé teheti a legkorszerűbb technológiák megismerését" - nyilatkozta Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.
Terjék Balázs, a Közoktatási Rendszergazda Egylet elnöke elmondta, kiemelkedő jelentőségűnek tartja a Tisztaszoftver Programot, mivel lehetővé teszi, hogy a diákok olyan modern szoftverkörnyezetben sajátíthassák el a digitális írástudás alapjait, amellyel később munkahelyeiken is találkoznak.
Kapcsolódó cikkek
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
- Netvíkend Győrben
- NAVA: 8000 órányi tévé- és rádióműsor, film és híradó a neten
- VI. Unoka - Nagyszülő Informatikai Verseny
- Netvíkend Nagykanizsán
- Magyarország jövője - Intelligens Infrastruktúra
- eMagyar portál indul az eMagyar pontok együttműködésének elősegítésére
- Közháló - módosították a pályázatokat
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.