Tőzsdére megy a Google
Az amerikai tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott adatok ugyan
nem tartalmazzák a kibocsátandó részvények pontos számát és értékét sem, de a
Google a 2,7 milliárdos összeget valószínűsíti. Ennek köszönhetően a vállalat
induló tőzsdei értékét addig nem teszik közzé, míg a Google nem nyújt be egy
kiegészítést a hiányzó információkkal a SEC-hez. Az általános gyakorlattól
eltérően a Google kétfajta részvényt fog kibocsátani, korlátozott, és nagyobb
mérvű szavazati joggal.
A megoldás célja, hogy az alapítók, Larry Page és Sergey
Brin minél nagyobb beleszólási jogot tarthassanak meg a cég jövőbeli irányítása
során. A tőzsdei bevezetés érdekes hozadéka, hogy az átláthatóság jegyében a
Google története során most először hozta nyilvánosságra pénzügyi adatait. A
vállalat 2003-ban 961,9 millió dollár bevétel után 105,6 millió dolláros nettó
bevételt ért el. Az elemzők eddig csak találgatni tudtak a vállalat
nyereségességével kapcsolatban, most azonban a legfrissebb adatok is elérhetőek
lettek, a március 31-el végződő negyedévben a Google bevétele 389,6 millió
dollár volt 64 millió dolláros profittal. A SEC-hez benyújtott adatokból az is
kiderül, hogy a cég komoly összegű, 454,9 millió dolláros készpénz, vagy
azonnal készpénzzé tehető tartalékkal rendelkezik.
Kapcsolódó cikkek
- Jelentősen bővült a Google forráskódkeresője
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Internettelefonos céget vett a Google
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A felújított mobilokat érintő legfontosabb nemzetközi és hazai trendek
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.