Nem fizet osztalékot a Synergon
A
közgyűlés az igazgatóság tagjainak május 1-jétől havi bruttó 150 ezer forint,
az elnökének pedig bruttó 200 ezer forint tiszteletdíjat állapított meg. Ezen
túlmenően a tagoknak évi bruttó 1 millió forint keretösszegig engedélyezte a
tagság ellátása érdekében felmerült költségeik számla ellenében történő
elszámolását. Az igazgatóság tagjai: Barta Árpád, Czakó Ferenc, Kozák Ákos, Oláh
László, Radnóty Zoltán és Szalay Sándor.
A
közgyűlés a felügyelő bizottság tagjai részére tisztségük időtartamára havi bruttó
110 ezer forint, míg az elnök részére havi bruttó 150 ezer forint
tiszteletdíjat állapított meg május 1-jétől. A felügyelő bizottság tagjai:
Kuller József, Jeszenszky Miklós, Bajor Zoltán, Szalma László és Korompay Gábor. A közgyűlés 1 évre, a
2004. évet lezáró rendes közgyűlés időpontjáig, de legfeljebb 2005. április
30-ig a társaság állandó könyvvizsgálójává megválasztotta az Ernst and Young
Könyvvizsgáló Kft.-t.
A
Synergonnak 2003-ban 1,395 milliárd forint adózás utáni vesztesége volt,
szemben az egy évvel korábbi 26,837 millió forint nyereséggel. A társaság 2003.
évi értékesítési árbevétele 19,877 milliárd forint volt, ami gyakorlatilag
megegyezik a 2002. évivel. A Synergon jegyzett tőkéje 2003 végén 1,910 milliárd
forint volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A társaság saját tőkéje 17
százalékkal csökkent, s 2003 végén 6,437 milliárd forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
Ne hagyd veszni a tudásod: így frissítsd fel nyelvkészségeidet otthon
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.