A Microsoft és a Siemens szabadalom-hozzáférési megállapodást kötött
A Microsoft a megállapodás alapján fizet a
Siemensnek, ennek nagyságáról azonban semmit nem közöltek. A két cég mindössze
annyit jegyzett meg, hogy a cégek gazdálkodását tekintve elenyésző összegről
van szó.
Az együttműködés keretében a cégek növekvő
arányban vethetik meg lábukat a másik vállalkozás fejlesztési területein. A
Microsoft például a Siemens távközlési technológiája segítségével egyre növekvő
mértékben foglalhat helyet a távközlési infrastruktúra-fejlesztés piacán. A
gyógyászati technológiában is ígéretes együttműködési lehetőséget lát a két
cég, sőt azt sem zárták ki, hogy a kooperációt esetleg egy új mobiltelefon kifejlesztésére
is felhasználnák.
Tavalyi üzleti évében a Siemens saját adatai
szerint 5,1 milliárd eurót költött a kutatás-fejlesztésre és világszerte
mintegy 45 ezer szabadalma létezett. A cég mintegy 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat
világszerte a kutatás-fejlesztésben. A Microsoft folyó üzleti évében 6,9
milliárd dollárt (5,8 milliárd eurót) költ kutatás-fejlesztésre, és világszerte
mintegy 10 ezer szabadalma fut.
A Siemens hétfőn délután 60,68 eurón állt
Frankfurtban, pénteki 59,90 eurós záróhoz képest 1,30 százalékkal drágábban.
Hétfőn 59,80 eurón nyitott. Az év eleje óta 4,89 százalékot vesztett, 68,90 és 58,30
euró között mozgott. Most 43,62 százalékkal drágább, mint egy éve.
A Microsoft 26,13 dolláron zárt pénteken. Az év
eleji áránál ekkor 4,53 százalékkal állt alacsonyabban, az idén 28,79-24,01 dollár
között mozgott. Ára pénteken 1,01 százalékkal volt magasabb, mint egy éve.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezetés a Siemens Zrt. élén
- Összefogás után per: az LG beperelte a Hitachit
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- A Microsoft 6 milliárd dollárért megveszi az Aquantive online marketingcéget
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Csak a Linux-kernel 42 Microsoft-szabadalmat sért
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.