Boltba kerülés előtt az iTunes-on is megjelenhet a U2 új albuma

Milkovits Gábor, 2004. július 26. 19:42
Bono, a U2 énekese azt közölte a Daily Telegraph című lappal, hogy amennyiben felkerül az internetre a stúdióból eltűnt CD-jük anyaga, úgy ők azonnal megjelentetik új albumukat az Apple iTunes webodalán.
Az ír zenekar az új lemez CD formátumban történő hivatalos megjelenését csak novemberre tervezi. Az iTunes-al kapcsolatos ötlet azután merült fel, hogy ismeretlenek ellopták egy a U2 következő, Vertigo elnevezésű albumának egyes dalait, illetve azok munkaverzióit tartalmazó CD lemezt a felvételek helyszínéül szolgáló francia stúdióból.

Korábban ugyan a Metallica, a 50 Cent, vagy Eminem is előrébb hozták lemezeik piaci megjelentetését, miután a zenék megjelentek a fájlcserélő oldalakon; más előadók pedig közzétették már bizonyos számaikat az iTunes-on promóciós céllal, ám a U2 által fontolóra vett intézkedés mindeddig példa nélküli. Ha a zenekar valóban megteszi a lépést, úgy ez lesz az első eset, hogy egy ilyen közismert együttes az internetes kalózkodás elleni védekezésül egy webes áruházon keresztül, digitalizált formátumban hozza forgalomba legújabb lemezét, még a hivatalos megjelenés előtt.
Kulcsszavak: iTunes onlineszolg zene

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32