Uniós figyelem az informatikai szektornak - IVSZ
- Az IVSZ, a többi érintett ország szakmai és államigazgatási szervezeteivel karöltve, a jövőben az Európai Bizottság partnere kíván lenni az integrációs politika informatikai vonatkozásainak a lisszaboni elveknek megfelelő tervezésében és végrehajtásuk monitorozásában, különös tekintettel az eEurope programra. Jó hír az ágazatnak, hogy Brüsszel erre fogadókész - jelentette ki Kóka.
Az uniós csatlakozás új lehetőségeket nyit Magyarország felzárkóztatására és versenyképességének fokozására, de ehhez a tudásgazdaság fejlesztése szükséges - mutatott rá. A következő költségvetési keretidőszakban, 2007 és 2013 között mintegy 800-1000 milliárd forint uniós fejlesztési forrás lenne bevonható a magyarországi informatikai fejlesztésekre, de ehhez határozottabban jelezni kellene a kohéziós alapok céljai között, hogy az ágazat megkülönböztetett figyelmet élvez - szögezte le az IVSZ-elnöke. Hozzátette, hogy ez a felvetése tárgyalópartnereinek körében kedvező fogadtatásra talált.
Megemlítette azt is, hogy a magyarországi szoftverfejlesztő cégek idén mintegy 150 millió dollárnyi exportját öt éven belül meg lehetne sokszorozni, ha a szövetség adókedvezményekre és támogatásösztönzésre vonatkozó javaslatait elfogadnák. Adókedvezményeket azon nagyobb exportáló cégeknek javasol a szövetség, amelyek kutatással és fejlesztéssel, illetve szoftverfejlesztéssel foglalkoznak. Megfelelő támogatás esetében a közeljövőben megduplázódhatna a szektorban az exportáló cégek száma is, és az ágazat akár egy teljes százalékkal is hozzájárulhatna a GDP növekedéséhez.
A információtechnológiai ágazat már ma is a nemzeti össztermék mintegy 10 százalékát állítja elő, de fejlődési ütemét még jelentősen fel lehetne gyorsítani. Ez nemzeti érdek, ha az ország lépést szeretne tartani a térség más államaival a tudásalapú gazdaság építésében - szögezte le Kóka János. A szervezet egyik fő feladatának tekinti annak biztosítását, hogy a szektor az uniós csatlakozás megfelelő arányú haszonélvezője legyen. Ehhez mindazonáltal Magyarországon is több figyelmet kellene fordítani a versenyképesség növelését célzó eszközökre.
Az IVSZ érdekeltségi körébe tartozó vállalatok nagy része több szempontból is az EU kiemelten kezelni kívánt kategóriájába tartozik: egyrészt mert az információs technológia területén tevékenykednek, másrést mert jelentős számban kis- és középvállalatok. Az uniós támogatás azonban akkor lehet igazán hatékony, ha azt közvetlenül biztosítják az egyes felzárkóztatási programokban - hangoztatta Kóka János.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- A britek neteznek a legtöbbet
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- A fiatal nők neteznek a legtöbbet Nagy-Britanniában
- Adatlopástól félnek az internetezők
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.