Internetes világszavazás az amerikai elnökjelöltekre

Milkovits Gábor, 2004. október 25. 20:11
Az amerikai Benrik Ltd. olyan érdekes kezdeményezést indított el az interneten, amelynek lényege, hogy a világ minden táján élő emberek online leadhatják szimpátia-szavazataikat a versengő amerikai elnökjelöltek mellett.
Az ötletgazdák elképzelése szerint az Amerikai Egyesült Államok leendő elnökének személye végső soron a Föld minden lakójának életét döntő módon befolyásolja, így nem lehet minden haszon és tanulság nélkül az, ha nem amerikai állampolgárokat is megkérdeznek a jelöltekről. Az így leadott szavazatok természetesen közvetlenül nem módosítják a választások kimenetelét. Ugyanakkor a Globalvote 2004 elnevezésű szervezet nyíltan vállalt célja az, hogy kevesebb, mint 48 órával a valódi választások előtt az amerikai médiában közzéteszi a globális online voksolás eredményeit, ily módon mégiscsak hatást gyakorolva a hazai választói akaratra.

A szavazatokat a http://217.160.163.211/globalvote2004/ weboldalon lehet leadni - az egy embertől beérkező tömeges szavazatok kiszűrése céljából ehhez meg kell adni az e-mail címet, illetve a leadott voksot egy utólagos elektronikus levélben meg kell erősíteni. Ezen kívül az egyedüli személyes információ, amit még kérnek az az ország neve, ahol élünk. Az oldalon egyébként nemcsak Bush-ra és Kerry-re, hanem az összes induló jelöltre lehet szavazni, akik között a legutóbbi amerikai elnökválasztásokkal kapcsolatban jól tájékozottak számára talán ismerősen csengő nevű Ralph Nader-en kívül olyan külföldön nem igazán ismert személyiségek találhatók, mint Michael Peroutka, David Cobb, vagy Michael Badnarik.
Kulcsszavak: média politika

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32