eTel Magyarország: honlap vakoknak és gyengénlátóknak is
A látási fogyatékkal élők részére a számítógépes hálózatról érkező információ közvetítésének módja a hallás vagy tapintás, esetenként együtt a kettő, a beszédszintetizátor és a braille kijelző használata. Ezen eszközökkel a szöveges információhoz való hozzáférés nagyjából megoldott. A tájékozódás a grafikus felületekkel válik igazán bonyolulttá számukra, hiszen egy honlap képfájljaival a képernyőolvasó program nem tud mit kezdeni.
Az eTel Group hazai leányvállalatának új vakbarát weblapján a vakok és látássérültek felolvasószoftver segítségével kényelmesen böngészhetnek a híranyagok között. Képekre való hivatkozásként kis ábrák szerepelnek anchore-ként a weboldalon, a beírt szövegből pedig ők is megtudhatják, hogy mi szerepel az adott képen. A honlap egyéb technológiai újításai közé sorolható többek között a barátságos URL címek alkalmazása, amelyek egyértelművé teszik az adott oldalon elérhető információtartalmat, a strukturált, azaz jelentéstani felépítés, amelynek következtében a weboldal tartalmát a keresőmotorok pontosabban indexelik, így nagyobb lesz a találati pozíciók száma. Ennek a strukturált felépítésnek, illetve a tartalom és megjelenés szétválasztásának köszönhetően a szoftver csak a tartalmat olvassa fel, így a vakok és gyengénlátók számára is gyorsan és egyszerűen érhető el minden információ.Kapcsolódó cikkek
- Új informatikai rendszer a Bethesda Kórházban
- Egészséget, életminőséget segítő ambiens rendszerek
- Új írható Verbatim CD és DVD lemezek az egészségügynek
- Forráskódot tett közzé a Microsoft
- Beteggé tesz a Wii
- Az eTel Magyarország a Telekom Austria leányvállalatává vált
- Philips noteszgép ergonómikus felépítéssel
- Lakossági légszennyeződés-előrejelzés Londonban
- Magzati szívmonitoring a Pannontól
- Az e-mail-függőség veszélyesebb a marihuána-fogyasztásnál?
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.