Megkezdődött a DAT 2004 konferencia

Kovács Attila, 2004. november 8. 14:15
Plenáris üléssel, mintegy 160 megjelent résztvevővel kezdetét vette a hazai tartalomipar ötödik seregszemléje, a kétnapos budapesti DAT 2004 konferencia. Megnyitójában Szlankó János, a KFKI és a Matisz elnöke kiemelte, az e-content területen a jövőben egyre jelentősebb összegeket fognak fordítani.
A Tölösi központot rendelkezésre bocsátó házigazda Matáv nevében Straub Elek elnök-vezérigazgató üdvözölte a megjelenteket, kijelentve, hogy a tartalomiparnak jelentős a kapcsolata az informatikával, távközléssel, illetve a k+f eredmények kihasználása, elterjesztése fontos feladat a tartalomipar fellendítésében. Ezt követően Bakonyi Péter, az IHM e hónapban leköszönő helyettes államtitkára tartott előadást „Tudásgazgaság és a tartalom” címmel. Ebben többek között összefoglalta az OECD-trendeket, az internet felhasználása, az informatika gazdasági alkalmazása és a tartalom terén való magyarországi elmaradás leküzdésének lehetőségeit, kitért az IHM pályázatokkal kapcsolatos tevékenységére a 2002-2004-es időszakban. A plenáris ülés következő előadója Veress József, a MeH főtanácsadója volt, aki előadásának címéül ezt adta: „Tartalomipar a Nemzeti Fejlesztési Tercben”. Bemutatta az NFT-t, annak céljait, feladatai, beszélt a következő időszak (2007-15) új Nemzeti Fejlesztési Tervről is. Ezt követően az ICNM Austria képviseletében Peter A. Bruck osztrák professzor előadására került sor. Ő szemléletes példákon keresztül a nagyhatású multimédia a digitális tartalomiparba való bevonulásáról adott képet.

Az első nap délelőttjén nyilatkozott lapunknak röviden két érdekelt szakember. Mlinarics József, a Magyar Tartalomipari Szövetség ügyvezető elnöke szerint: „Örömünkre szolgál, hogy végre vannak olyan hazai tartalomipari termékek, amelyek nyugat-európai szinten is használhatók. Ilyen például a Bábel Mátrix, a Csángó honlap, a Budai Vár Enciklopédiája stb. Az is újdonság, hogy a támogató szakcégek között az Oracle mellé idén felzárkózott a Microsoft is”.

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója, a Matisz ügyvezető elnökségének tagja így vélekedett: „ A 3I-ként (Infrastruktúra, Ismeret, Igény) is definiálható információs társadalom civilek (azaz lakosság) számára való barátságossá tétele szempontjából igen fontos az igényeket megalapozó, hasznos tartalom.”

A konferencia ma egy további plenáris előadással, illetve kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. A délután folyamán három szekcióban (a barátságos internet, eTurimus, eEgészség) összesen 15 előadással és újabb négy kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32