Sajtótájékoztató a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, miniszterelnökkel
Gyurcsány Ferenc a jelenleg folyamatban lévő harmadik generációs mobiltelefon-tenderrel kapcsolatban kijelentette, a kormány álláspontja: minél nyíltabb verseny, minél kevesebb befolyást engedni a nem piaci, üzleti igényeknek, a versennyel növelni annak a lehetőségét, hogy egyre többen kapcsolódjanak az internethez, egyre jobb és egyre olcsóbb szolgáltatást kapjanak. A miniszterelnök abban bízik, hogy a kiírt határidőre, decemberre a tender sikeresen befejeződik. Hozzátette: amennyiben eredményesen zárul a pályázat, akkor ez egy újabb sikertörténet a magyar távközlés és hírközlés területén, hiszen a hasonló típusú tenderek a környező országok egy részében sikertelenül zárultak.
A kormányfő az NHH-ról szólva, megállapította, annak egy szabályozott, fejlődő, versengő piac kialakításában kell közreműködnie, és elsősorban a fogyasztók és a fogyasztókon keresztül az ország érdekeit kell szolgálnia. "Ezzel a szándékkal kell összeegyeztetni a befektetők szándékait." -- tette hozzá.
Pataki Dániel szerint bár a magyarországi vezetékes hálózatokból a mobilhálózatokba irányuló hívások összekapcsolási díjai uniós szinten vannak, még magasak, csökkentésüket lépcsőzetesen lehet végrehajtani.
Kapcsolódó cikkek
- Előfizetői szerződések: lesújtó tapasztalatok
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Mobil vagy egymillió font?
- Műholdhálózattal a katasztrófák ellen
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.