A Matáv bemutatta a "jövő hálózatát"
PKI Napok távközlési konferencia
Ezt követően Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter tartott „A verseny dilemmái a szolgáltatások konvergenciájának korában” címmel rövid előadást. Hangsúlyozta, hogy az „intelligens közmű” irányába történő elmozdulás a jelenleginél sokkal több innovációt és k3f tevékenységet feltételez. A PKI mostani szerepét elsősorban a különböző új technológiai irányok összehangolásának segítésében látja. Kiemelte, a távközlési termékek, szolgáltatások eladhatóságára is nagyobb figyelmet szükséges fordítani. A konvergenciát gyorsító folyamatokat hazánk részére 2004-2005-ben a mobilpiac, műsorfejlesztési piac és az internet piac fejlesztésében határozta meg. Gyorsuló előkészületeket (DVB-C, DVB-T, DVB-S) ígért a digitális műsorszórásra való tömeges átállás érdekében. A következő időszakban szerinte az IHM-NHH páros fő feladata a meglévő szabályozások, törvények finomhangolása.
Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke beszélt ezután az alkalmazott kutatások és a spin-off k+f stratégiában betöltött szerepéről. Kijelentette: kevés Magyarországon a k+f vállalkozás, a high-tech műszaki szakember-utánpótlás az EU átlagának mindössze egyharmada, alacsony a szabadalmaztatási aktivitás. Hiányzik a hazai vállalatok ún. prekompetitív együttműködése. A változtatást az erőforrások fontos területekre való koncentrálásával lehet szerinte megvalósítani. Üdvözölte, hogy az új innovációs törvény első olvasatban ma a Parlament elé kerül.
A szekció befejező előadásában Sipos Attila, a PKI-Fi Hálózatfejlesztési ágazat igazgatója bemutatta az általuk elképzelt és megvalósítás alatt álló lehetséges hálózati jövőképet. Az előadás kövektkeztetései: a felhasználók által választott kommunikációs eszközök, hálózati csatlakozások, hálózathasználati jogosultságok lényeges hatással lesznek a szolgáltatásokat igénybevevők munkateljesítményére és életminőségére; a felhasználók különböző tartózkodási helyein választható kommunikációs lehetőségek kiépítésének létezik műszaki/gazdasági optimuma; a tömegkiszolgálásban az IP/MPLS hálózatra épülő NGN hálózati architektúra válik meghatározóvá; a transzport hálózatok esetén a tömegkiszolgálás mellett meghatározóvá válik a kapcsolt nagysebességű átviteli utak időszakos igénybevétele.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- A Káoszból kivezető út - a reklám- és médiapiac jövője
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Távközlési jövőkép: Lassuló internet, multiplay és kapcsolódási szakadék…
- Mobiltrend: Középpontban a mobiltévé, a lefedettség és az egyszerű alkalmazások
- NHH - nagyobb verseny, csökkenő árak, nemzetközi elismerések
- 2010-re a világ telefonforgalmát a feljövő piacok uralják
- Teljes Microsoft-jelenlét az ITU 2006-on
- A kommunikációs technológia hatása a munkamorálra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.