EU - Microsoft kezdeményezés a kis- és középvállalati versenyképesség növelésére
MTI Sajtóadatbank, 2005. február 2. 08:50
Új, európai szintű kezdeményezést jelentett be kedden Prágában a
Microsoft: az EU Pályázati Tanácsadó (EU Grants Advisor) - rövid nevén
EUGA - programot, melynek célja a kis- és középvállalati szektor
technológiai fejlődésének elősegítése, és ennek révén a gazdaság
versenyképességének növelése.
Prágában a Microsoft Kormányzati Vezetői Fórumán - ahol a közép-kelet-európai térség kormányzati és üzleti vezetői találkoznak, hogy megvitassák a magánszektor lehetséges szerepvállalását az e-kormányzati programok megvalósításában - ezúttal elsősorban az EU által meghirdetett lisszaboni stratégia célkitűzéseit vitatják meg.
A lisszaboni stratégiát 2000 márciusában fogalmazta meg az Európai Tanács; a program legfőbb célkitűzése, hogy 2010-re az Európai Unió a világ legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő, tudásalapú gazdaságává váljon.
A tanácskozáson bejelentett EUGA-kezdeményezés célja a kis- és középvállalati szektor (KKV) technológiai fejlődésének elősegítése az Európai Uniós támogatások elérésének megkönnyítésével. A Microsoft különböző iparági partnereivel, távközlési cégekkel, bankokkal, üzleti társulásokkal és kereskedelmi kamarákkal szövetségre lépve indítja el a kezdeményezést, melynek keretében arra törekszik, hogy az Európai Unió pénzügyi támogatási lehetőségeit minél szélesebb körben megismertesse az európai KKV szektorral, és segítséget nyújtson számukra a megfelelő információk összegyűjtésében és a pályázatok elkészítésében.
Az EU 25 tagállamában mintegy 20 millió kis- és középvállalat tevékenykedik, alkalmazottaik száma meghaladja a 122 millió főt. Tapasztalatok szerint, ezen vállalkozásoknak mindössze 45 százaléka tud az igénybe vehető EU támogatások létezéséről, és csupán 4 százalékuk nyújt be pályázatot.
Az EUGA különböző online és offline szolgáltatások együttesét jelenti, melyeket a Microsoft és a programban együttműködő partnerei kifejezetten a kis- és középvállalatok igényeinek megfelelően alakítottak ki. Az EUGA program szolgáltatásai közé tartozik többek között az új pályázatokról való online információnyújtás, az EU-s pályázatokhoz kapcsolódó nyomtatott ismertetőanyagok terjesztése, valamint konzultációs lehetőség biztosítása a pályázni kívánó cégek számára. A konzultáció során a cégek megismerhetik az EU pályázatok pontos előírásait, a benyújtás feltételit, valamint betekintést nyerhetnek az EU döntéshozatali mechanizmusába.
Az EUGA kezdeményezés, a nemzetközi ütemezéshez hasonlóan 2005 februárjától Magyarországon is útjára indul. Ennek megfelelően hazánkban is kialakításra kerülnek azok az online és offline szolgáltatások, melyek a kis- és középvállalkozások pályázati tevékenységét támogatják. A program hazai megvalósításában jelentős szerepet vállal az Axelero, és az Intel, hogy segítségükkel a Microsoft teljes körű informatikai megoldásokat nyújthasson a szektor szereplői számára.
Az együttműködés első lépésében pályázati portál kerül kialakításra, mely várhatóan február végétől lesz elérhető. Annak érdekében, hogy a program minél szélesebb körű szolgáltatásokkal segíthesse a vállalkozásokat, a Microsoft Magyarország a hazai gazdasági élet további kiemelt szereplőivel folytat tárgyalásokat az együttműködésről.

Kapcsolódó cikkek
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
- Az EU magasnak tartja a Microsoft licencdíjait
- 20 napos hosszabbítást kapott a Microsoft az EU-tól
- Lassul a magyar informatikai piac növekedése
- Újabb Uniós bírság várhat a Microsoftra
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49