A Sendo szerint már itt van a "zenei telefon"

Milkovits Gábor, 2005. február 19. 19:05
Miközben három vezető mobilgyártó is zenelejátszó-központú mobiltelefonok megjelenését ígéri a közeljövőre, a brit Sendo a 3GSM kongresszuson egyedüliként be is mutatott egy a kritériumoknak megfelelő modellt.
A Sendo X2-es okos telefon beépített zenelejátszója egyaránt képes mp3, AAC és AAC+ fájlok megszólaltatására, a gyártó pedig emellett tárgyalásokat folytat az érintett cégekkel két további, szabadalmilag védett formátum támogatásáról is. A legnépszerűbb ilyenek jelenleg a Windows Media, illetve az Apple iTunes által használt formátum, a Sendo azonban egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy konkrétan melyekről van szó. Hugh Brogan, a 300 főt foglalkoztató vállalkozás vezérigazgatója elmondta; az X2-est úgy tervezték, hogy a hordozható zenelejátszókkal legalábbis azonos hangminőséget biztosítson. A készüléken külön gombok találhatók a zeneszámok lejátszásához, leállításához, illetve átugratásához. A Sendo X2-es áprilisban kerül forgalomba, először Nagy-Britanniában, előfizetéses konstrukciókban 99 fontos (35 ezer Ft) áron.

A cannes-i 3GSM kongresszuson a Nokia, a Motorola és a Sony Ericsson egyaránt zenei mobilalkalmazásokkal kapcsolatos terveket jelentett be: a Nokia általánosságban nyilatkozott, a Motorola bemutatta első iTunes modelljét, az E1060-ast, a Sony Ericsson pedig Walkman márkanévvel ellátott zeneközpontú mobilokat ígért, még az idei évre. A Nokia készülékek a jelenlegi felállás szerint a Windows Media és a nyílt formátumokat, a Sony Ericsson modellek pedig csak a nyílt formátumokat fogják támogatni.
Kulcsszavak: mobiltelefon Sendo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55