SCI-Network: RAD Napok a Hotel Aquincumban

Kovács Attila, 2005. február 22. 18:43
Kocsis László, a SCI-Network Rt. vezérigazgatója nyitotta meg ma a társaság által a budapesti Hotel Aquincumban rendezett, az izraeli RAD Data Communications cég távközlési szolgáltatói (február 22.) és nagyvállalati (február 23.) hálózati megoldásit ismertető szakmai napokat. A hálózatintegrátor cég két éve lett a RAD disztribútora és idén 100 millió forint nagyságrendű forgalmat remél a RAD eszközökkel építendő megoldások szállításából. Kocsis arról is tájékoztatott, hogy a SCI-Network a RAD-dal kapcsolatosan a következő tevékenységekkel áll a felhasználók rendelkezésére: tervezés, implementáció, rendszerintegráció, oktatás, fenntartási támogatás és rendszertámogatás.
A nyolcvan regisztrált résztvevő a két nap során összesen kilenc előadást hallgathat meg. Az első napon távközlési és internetszolgáltatók számára elérhető RAD eszközökről és megoldásokról esett szó. Külön kiemelhető a 3G-s mobilrendszerekhez illeszkedő RAD megoldásokkal foglalkozó előadás (RAD Access Solutions for Cellular Backhauling), amelyet a RAD képviseletében megjelent Patrick Attias prezentált.

A második napon a nagy vállalati alkalmazások kerülnek sorra. Figyelemre méltó a vasúttársaságok, közműszolgáltatók, egészségügyi komplexumok és egyetemek részére ajánlott RAD komplex megoldásokról szóló előadás, amelyet szintén Patrick Attias tart.

Kocsis László szerint a szakmai napok rendezvénnyel is az a célja a most 25 fős és 1 milliárd forintot meghaladó éves árbevétel realizált SCI-Networknek, hogy e két említett szegmensben tovább erősítsen. A rendezvényen a RAD-tól Reuven Sommer, Magyarországért és a környező országokért felelős menedzser is részt vett, aki előadást is tartott.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55