Az Apple is csatlakozott a Bluray Szövetséghez

Milkovits Gábor, 2005. március 11. 19:30
Újabb fejlemény a következő generációs DVD technológia címéért vívott harcban, hogy a szórakoztató alkalmazások terén jelentős pozíciókkal rendelkező Apple is csatlakozott a Sony által alapított Bluray Szövetséghez.
Az Apple a szövetség fontos tagja lett, így képviselője a Sony, a Panasonic, a Dell, a Hewlett-Packard, a Hitachi, a Philips, a Samsung, az LG, a Mitsubishi és más nagy cégek egy-egy küldöttje mellett szintén helyet foglalhat annak igazgatótanácsában. Jelenleg kétféle kéklézeres technológia verseng azért, hogy azt alkalmazzák a következő generációs, nagyfelbontású digitális filmes formátumot támogató DVD-k esetében. Az egyik a már említett Bluray, a másik pedig a Toshiba és az NEC által támogatott HD DVD. A mostani Bluray lemezek 50, míg a HD DVD termékek csupán 30 GB tárolására képesek, ám az utóbbi alkalmazás hívei azt szokták fő előnyéül felhozni, hogy technológiája közelebb áll a mostani vörös lézeres DVD-hez, így gyártása is olcsóbb, mint a konkurens Bluray lemezeké és készülékeké. A Bluray-t támogatók szerint viszont az ebből a kárukra származó költségtöbblet elenyésző.

A két technológia közötti harcot valószínűleg a nagy hollywoodi filmstúdiók döntik majd el, ugyanis nem túl valószínű, hogy párhuzamosan kétféle formátumban szeretnék majd forgalomba hozni DVD filmjeiket. Jelenleg a Bluray-t egyebek mellett a Sony Pictures, a Metro-Goldwyn-Mayer, a 20th Century Fox, illetve a Walt Disney Pictures támogatja, míg többek között a Warner Bros., a Paramount, a Universal és a New Line Cinema a HD DVD mögött áll. Az Apple csatlakozása a Bluray Szövetséghez egyébként egy újabb filmstúdió betársulását is jelenti, mivel az Apple-vezér Steve Jobs a digitális animációs Pixar vezérigazgatója is egyben.
Kulcsszavak: Blu-ray kék lézer Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36