Félmilliárd felett az Alerant az első évben

forrás Prim Online, 2005. március 22. 10:06
Az első éves fennállását nem régen ünneplő Alerant Informatikai Rt. sikeresen zárta a 2004-es évet, 545 millió forintos árbevétel mellett 55 millió forint adózott eredményt ért el. A bevétel teljes egészében szoftverfejlesztésből és BEA alkalmazásintegrációs termékekhez kapcsolódó szolgáltatásokból származott.
„Külön említést érdemel support tevékenységünk növekvő, 20 százalékos részaránya. E szolgáltatásunk keretében 7x24 vagy 5x9 órában emelt színtű támogatást biztosítunk” – nyilatkozta Szabó Tamás, az Alerant Rt. ügyvezető igazgatója. „Support szolgáltatásunkat elsősorban telekommunikációs, banki és államigazgatási ügyfelek alkalmazásaihoz nyújtottuk” – fűzte hozzá.

A BEA Systems kompetencia központjaként az Alerant Rt. jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a BEA-termékek nemzetközi súlyának megfelelő képviselet és támogatottság jöjjön létre Magyarországon. Jelentősen bővült a hazai BEA-partnerek száma is.

„A HP - mint a BEA Systems stratégiai partnere - az Alerant megalakulásától a cég stratégiai szövetségese, de szoros együttműködés alakult ki a T-Systems-szel és a Synergon Informatika Rt.-vel is” - mondta Ertner Iván Péter, az Alerant partnerkapcsolati vezetője. „Az Alerant idei céljai között szerepel a BEA partnerkör további bővítése, a BEA-termékekkel fejlesztő cégek széleskörű támogatása” – tette hozzá.

Az Alerant az első évére jellemző dinamikus növekedés folytatását tervezi 2005-ben. Célja 800 millió forintos árbevétel elérése, amely közel 50 százalékos növekedést jelent.
Kulcsszavak: +céginfo Alerant

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52