HUMANsoft: Fókuszban az üzletmenet folytonosság és a kockázatkezelés

forrás Prim Online, 2005. március 29. 17:10
Mintegy 50 vendég részvételével nagy sikerű szakmai délelőttöt rendezett a HUMANsoft Kft. az MTA székházában található Akadémiai Klubban. A rendezvény kiemelt témái az üzletmenet folytonossági tervezés (BCP, Business Continuity Planning) és a Bázel II kapcsán előtérbe került operációs kockázatkezelés aktuális kérdései voltak. A meghívottak elsősorban a hazai pénzügyi szektor szereplőinek a témával foglalkozó vezetői és szakemberei voltak, köztük 16 bank képviseltette magát.
A HUMANsoft célja az összejövetel megszervezésével az volt, hogy a szakma képviselőinek lehetőséget biztosítson az üzletmenet folytonosság és kockázatkezelés területén szerzett tapasztalataik és elképzeléseik megosztására, megvitatására. Ennek szellemében a HUMANsoft korábbi és jelenlegi ügyfelei részéről kérte fel az illetékes szakmai vezetőket az előadások megtartására.

Az előadók beszéltek a HUMANsoft közreműködésével magvalósított BCP projektek felépítéséről, kiterjedéséről, végrehajtásuk tapasztalatairól. Az üzletmenet folytonosság biztosítása azt jelenti, hogy a szervezetnek rendelkeznie kell olyan akciótervekkel, amelyek rögzítik, hogy egy-egy krízishelyzet előtt, alatt és után milyen lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy a legfontosabb üzleti folyamatok (így elsősorban az ügyfelek kiszolgálása) egy elfogadható szinten biztosíthatók legyenek akkor, ha a szokásos folyamatok nem hajthatók végre valamilyen esemény következtében.

Külön előadás szólt a BCP projektek szervezeten belüli elfogadtatásáról, a felsővezetés elkötelezettségének fontosságáról, egy másik előadás témája pedig a BCP projektek sikeres megvalósításának titka volt, feltárva a különböző szereplők számára kiemelt sikerkritériumokat. A felügyeleti elvárásokkal kapcsolatban megfogalmazásra került, hogy a szektor minden szereplőjének kiemelt figyelmet kell fordítani az operációs kockázatok kezelésére, az üzletmenet folytonosságának biztosítására.

Több előadó hangsúlyozta a BCP projektek informatikai eszközzel való támogatásának fontosságát. Mint elmondták, az általuk használt ÜFO rendszer (amit a HUMANsoft fejlesztett és vezetett be már 14 helyen, elsősorban pénzintézeteknél), nem csak a projekt során előálló hatalmas mennyiségű adat rendszerezését és elemzését segíti, hanem elengedhetetlen a projekt lezárását követően is, a tervek naprakészen tartásának eszközeként. Egyetértettek abban, hogy a BCP projektek csak a kisebb szervezeteknél valósítható meg sikeresen kizárólag belső erőforrásokkal és „Excel táblás nyilvántartással”, egy bizonyos szervezeti méret és munkafolyamat komplexitás fölött a külső tanácsadó és a BCP célszoftver igénybe vétele elengedhetetlen.

Az ÜFO rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatban elhangzott, hogy a HUMANsoft – felismerve a két terület szoros kapcsolatát – a jelenleg teljes körű BCP megoldást nyújtó ÜFO rendszert integrált BCP és Bázel II operációs kockázatkezelési megoldást nyújtó rendszerré fejleszti tovább. Az ismertetett koncepcióból kiderült, hogy a meglévő folyamatfelméréssel, kockázatelemzéssel és akciótervezéssel kapcsolatos funkciókat olyan kockázatkezelési funkciókkal egészítik ki, amelyek megvalósítják a Bázel II-ben előírt üzletágak és eseménytípusok szerint felépített kockázati mátrix minden elemének veszteségesemény nyilvántartását és veszteségbecslését. Az ÜFO rendszer fejlesztésével a HUMANsoft elsősorban az operációs kockázatok kezelésére koncentrál, de partnereivel együttműködve teljes körű Bázel II kockázatkezelési megoldást is kínál, lefedve a hitelkockázatokat és a piaci kockázatokat is.

Az előadások után a meghívott vendégek, előadók és a HUMANsoft szakemberei kötetlen formában, reggelijüket fogyasztva folytatták a tapasztalatok megosztását és az elképzelések, együttműködési lehetőségek megvitatását.

Kulcsszavak: HUMANsoft

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32