Nőtt a kkv szektor informatikai vásárlóereje
Cisco díj az LNX-nek
A középvállalati szektor bővülése rendkívül dinamikus volt ezen a területen – mondta el Kászonyi Péter, az LNX ügyvezető igazgatója. A cég e szektorból származó bevétele a 2003-as 920 millió Ft-ról 2004-ben 40%-os növekedést ért el, így cégünk teljes, 7 milliárd Ft-nyi bevételének immár közel 20%-át adja.
A hazai kis- és középvállalati kör csak az EU mértékével nézve „kicsi”, mivel az európai piac méreteit szegmentáló Cisco terminológia szerint a 250-500 fős cégméret számít közepes cégnek, és 20-250 fős számít kicsinek. Ez a magyarországi helyzetet figyelembe véve – a top200 vállalat kivételével – lefedi szinte a teljes vállalati kört. Ezen a piacon a legsikeresebbek azok a rugalmas, de tőkeerős magyar informatikai partnercégek lehetnek, akik versenyképes áron képesek a legmodernebb technológia és szakértelem átadására.
Ennek egyik módszere a termékek és szolgáltatások skálázhatóságának biztosítása – fejtette ki Kászonyi Péter, mivel a kkv szektorban sokszor nem tudják a cégek kellően előre tervezni erőforrásaikat, miközben elvárásaik megközelítik a kormányzati és nagyvállalati piacon szokásos rendkívüli igényeket. Ebből következik, hogy az ügyfelek egyre inkább komplett hálózati és informatikai megoldásokban gondolkodnak, és az eszközvásárlás mellett egyre inkább igénylik a rendszerek, így a szerver- és desktop üzemeltetést is.
A hatodik alkalommal kiosztott, az „Év Magyarországi Cisco Partnere” versenyben az idén első alkalommal meghirdetett, „Az Év Kis- és Középvállalati Partnere” kategóriában az LNX Hálózatintegrációs Rt. vehette át a díjat. Kászonyi Péter szerint fontos, hogy bár az LNX a Cisco egyik legnagyobb hazai partnere, a cég a stratégiai fontosságú kkv piacokon is komoly szakmai kompetenciát építsen ki, s kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára fejlesztett termékek piaci bevezetése és szakmai minősége felett is őrködjön.
Kapcsolódó cikkek
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- Elektronika - a japán cégek szépen növelték profitjukat
- Motorola - az idén kissé nőhet mobiltelefon piac
- A YouTube és a Wikipedia is bekerült 2006 legnevesebb márkái közé
- Nagyszabású elbocsátások brit távközlési szolgáltatóknál
- Az Adobe előrejelzése és az újra emelkedő olajár nyomasztja a Wall Streetet
- A France Télélecom forgalmi figyelmeztetése megrázta a piacokat
- Zrt. lett az LNX
- A Samsung a nyuget-európai mobilpiac élére tör
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.