A Sun növelte piaci részesedését és ügyfelei számát
A vállalat kitűnő teljesítménye egyrészt a Solaris 10 operációs rendszer következetes továbbfejlesztésének és a Sun Fire 64-bites termékcsalád folyamatos bővülésének eredménye, másrészt hogy a Sun biztosítja a felhasználóknak a HPTC-adatközpontjaikban a Linux-rendszerek használatának lehetőségét. A Sun sikerét elősegítette, hogy elébe ment a piaci változásoknak, s megoldásaival biztosítani tudta – és tudja – a különböző ágazati felhasználók igényeit. Tapasztalata szerint ugyanis a nagy teljesítményű tervező rendszerekhez (CAD, CAM) is egyre kisebb, de komolyabb teljesítményű szerverekből álló fürtöket használnak.
A Sun 2004-ben bejelentett számítóhálós technológiája ma már számos ágazatban, többek között az állami szektorban, a pénzügyi szolgáltatóknál és az oktatásban is megtalálható.
A Sun és az Idaho National Laboratory (INL) együttműködése eredményeként létrejött legújabb szuperszámítógép AMD Opteron processzorral működő, több mint 230 Sun Fire V20z szerverből áll, amelyeket 12 terabájtot meghaladó kapacitású Sun StorEdge 6320 tárolórendszer szolgál ki. A szoftverkörnyezetet a Solaris 10 operációs rendszer, a Sun Java Enterprise System keretrendszer és a szükséges Java-fejlesztőeszközök, a Sun Grid Engine Enterprise Edition köztesszoftver, valamint a Sun StarOffice 7.0 irodai alkalmazáscsomag alkotja, amelyhez a Sun szolgáltatói részlege által nyújtott helyszíni képzés és támogatás jár. A fürt maximális feldolgozási teljesítménye az INL adatközpontját a világ egyik legnagyobb szuper-számítóközpontjává avatja.
Kapcsolódó cikkek
- Már a határidős indexeket is a Yahoo és a Sun húzza felfelé
- Az Avnet megvásárolta a vezető Sun disztribútort, az Access Distribution-t
- A Sun felvásárolta a jogosultságkezeléssel foglalkozó Neogent-et
- 11-13 százalékos létszámcsökkentés a Sun Microsystemsnél
- Sun: Galaxy4, Thumper, Andromeda - a közeljövő sikerkovácsai
- Sun: Az Albacomp a régió innovációs vezetője
- Mérséklődött a Sun Microsystems vesztesége
- Sun-Google együttműködés
- Az EU engedélyezi a Sunnak a StorageTek felvásárlását
- A Sun Microsystems profitja zuhanásszerűen csökkent
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A felújított mobilokat érintő legfontosabb nemzetközi és hazai trendek
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.