posTa ... maTáv ... T ...
A vállalat privatizációjával azonban meg kellett várni az idevonatkozó távközlési törvények megszületését és hatálybalépését. 1993 decemberében a DT és az Ameritech International (a SBC csoport tagja) által létrehozott MagyarCom konzorcium vált a cég 30,29%-os tulajdonosává. 1994 februárjában a területi koncessziós pályázat eredményeképpen a Matáv 36 primer körzetben nyújt helyi távbeszélő szolgáltatást, lefedve ezzel az ország területének 70%-át. 1995 decemberében a cégprivatizáció második fordulójában a MagyarCom megszerezte a többségi tulajdont 67,36%-kal, megvalósítva ezzel a legnagyobb külföldi befektetést Magyarországon. Új szolgáltatások bevezetésével, erős reklámhadjárattal növelték a felhasználók számát és ezzel együtt a hálózaton lebonyolított forgalmat. Az 1995-ig csökkenő részvényértékek 1998-ra megötszöröződtek. A részvényárfolyam erősödésében szerepet játszott az is, hogy1997 novemberétől Budapesten és New Yorkban, - a New York-i Tőzsdén elsőként jegyzett közép-európai cégként -, megkezdődött a Matáv részvények kereskedelme, további 26% piacra dobásával. Két évvel később az állam az aranyrészvények kivételével értékesítette még meglévő 5,75%-os részvénycsomagját.
2000 júliusában a Deutsche Telekom megvásárolta a SBC csoport 50%-os MagyarCom csomagját, ezzel 59,53%-ra növelte tulajdoni hányadát a Matávban. A fennmaradó 40,47% közkézhányad, míg az aranyrészvénnyel továbbra is az állam rendelkezik. 2000 júliusától tulajdonképpen egyenes út vezet a mostani "T-sedéig", bár nem árt, ha két párhuzamos történetre is rápillantunk.
A Magyar Rádiótelefon Kft. - Westel - T-Mobile sztori ugyancsak még a rendszerváltás előtt indult el. 1989-ben kereste meg a Magyar Postát a US West, hogy érdeklődik a rádiótelefon-hálózat iránt, illetve tőkével beszállna egy ilyen hálózatnak a létesítésébe. Hosszú tárgyalások után a megállapodás még abban az évben, 1989. december 4-én megszületett, aláírták a közös vállalat alapítási megállapodását, és 1990 januárjában megalakult a Magyar Rádiótelefon Kft., a Westel 450 elődje. A GSM rendszert a Budapesten megrendezett ITU kiállítás (az azóta rendre elmaradó Europe Telecom) hozta el Magyarországra, 1992 októberében itt lehetett először kipróbálni az NMT-s Westel és az Ericsson pilot rendszerét. A minisztérium 1993-ban pályázati felhívást írt ki a magyarországi GSM-rendszer megépítésére azzal a feltétellel, hogy két vállalkozás részére fog koncessziós engedélyt adni a 900 MHz-es frekvenciasávban. A győzteseket ismerjük, az egyik az ugyancsak Matáv résztulajdonnal létrejött Westel 900, amely akkor még a másik Westellel párhuzamosan, attól függetlenül tevékenykedett.
A két cég története akkor kerül közös pályára és kezd irányt venni a T-Mobile név felé, amikor 2000 márciusában a Deutsche Telekom véglegesítette azt a MediaOne-nal kötött megállapodást, amelynek értelmében megvásárolja a MediaOne közép- és kelet-európai mobilérdekeltségeit, beleértve a MediaOne International B.V.-t (amely a Westel 49%-át birtokolta) és a Westel 0660 49%-át. Ugyanakkor a Matáv vételi opciót kapott ezeknek az üzletrészeknek megvételére a DT-től. A tranzakció 2001. december 21-én zárult oly módon, hogy a Matáv a Westel és a Westel 0660 kizárólagos tulajdonosa lett (a vásrlást a Matáv a DT-től felvett hitelből fedezte). Mivel a Matáv ekkor már a DT irányítása alatt állt, ily módon ez a tranzakció közös ellenőrzés alatt álló felek közötti ügyletnek minősült. A pénzügyi kimutatásokat oly módon módosították, mintha a Westelek 100%-os Matáv tulajdonú leányvállalatok lettek volna 2000. március 23. óta, amikor a DT a Westelek 49%-át megvásárolta. Ugyanakkor a Westel közvetlenebbül kapcsolódott a Deutsche Telekom mobil üzletágához, mint magához a Matávhoz, így a mobilszolgáltatónál egy évvel korábban, már tavaly májusban sor került a névváltozásra. Míg a Matáv versenyvállalattá formálódásában két menedzsmentet kellett megemlítenünk, a Westel sztori igazából egy névvel: Sugár Andráséval, no meg az ő csapatával fémjelezhető: ő indította el a 450-es mobilszolgáltatást is, és ő teremtette meg a 900-ast illetve immár az 1800-ast is.
Egyszerűbb történet a Matáv internetszolgáltató cégének története. A Matávnet (Vince Mátyás, majd Drajkó László), amely második vezérigazgatójának intenciójára felvette az Axelero nevet, végig 100 százalékban Matáv tulajdon volt, így törvényszerű, hogy most - Simó György vezényletével - a Matávval egyidőben indul el a T-sedés irányába, vagyis a Magyar Telekommal, a T-Com-mal és a T-Kábellel egyszerre vált nevet.
A mostani névváltás hivatalos története viszonylag rövid: 2005. február 22-i közgyűlés jóváhagyta az Igazgatóság január 20-i döntését a Matáv nevének Magyar Telekomra történő változtatásáról, valamint a T-márkák teljes körű hazai bevezetéséről.
A névváltozás természetesen az egységesülő Európa egységesülő vállaltbirodalmát is jelenti: a Magyar Telekom Csoport és anyacége, a Deutsche Telekom (DT) évek óta tartó szoros együttműködése az újabb T-márkák magyarországi bevezetésével tovább mélyül.
Dr. Karl-Gerhard Eick, a Deutsche Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese, valamint a közép- és kelet-európai leányvállalatokért felelős igazgatósági tagja elmondta: "A T-márka vizuálisan összefoglalja a nemzetközi vállalatcsoportunk által teremtett értéket - ezt ügyfeleink világosan felismerik, és a minőség és a teljesítmény határozott ígéretével kapcsolják össze. A Magyar Telekom profitál majd ebből a márkából, és egyúttal tovább erősíti azt. Efelől semmi kétségem sincs."
- A névváltás dinamizálhatja a vezetékes üzletágat. Az állandó minőség és a jó ügyfélkiszolgálás révén könnyebb lesz megtartani régi és megnyerni új ügyfeleinket - mondta el Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. - Célunk, hogy még több korszerű, még jobb ár/érték arányú, egyszerűbben és kényelmesebben használható minőségi szolgáltatást nyújthassunk ügyfeleinknek. A hazai távközlési piacon egyedülálló módon a T-márka reprezentálja a teljes kommunikációs portfóliót, hiszen nincs ma Magyarországon olyan távközlési szolgáltatás, amit ne lehetne a Magyar Telekom Csoporttól igénybe venni. A fentieken túl kiemelt cél, hogy a cégcsoport jelenlegi magas szintű és elismert társadalmi elkötelezettsége és szerepvállalása a jövőben tovább erősödjön. A márkaváltásnak köszönhetően a szponzorálásban is új dimenziók nyílnak, kiemelkedő nemzetközi eseményeken (pl. a németországi 2006-os Futball VB-n) jelenhetünk meg. Azonban a szponzorációs és adományozási tevékenység lokális jellege megmarad, a helyi kezdeményezések továbbra is a támogatási tevékenység gerincét jelentik majd.
Straub Elek kihangsúlyozta: "A Magyar Telekom Csoport a nemzetközi DT Csoport részeként Magyarország vezető távközlési szolgáltatója marad. Továbbra is elsődleges célunk a hazai ügyfelek igényeinek kielégítése. Az új márkák megöröklik a nevüket viselő üzletágak eddig felépített erősségeit, emellett új értékekkel gyarapodnak."
Kapcsolódó cikkek
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Megnyílt a Magyar Telekom k+f laborja, a Kitchen Budapest
- Változás a Magyar Telekom Igazgatóságában
- Magyar Telekom - újabb hatékonyságjavítási lépések lesznek
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- A Magyar Telekom refinanszírozza 34 milliárd forintnyi hitelét
- Magyar Telekom: további integráció
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.