Synergon, I. negyedév: 81,2 millió forint nyereség
A gyorsjelentés szerint a Synergon azért tudott nagyobb nyereséget elérni, mert folyamatosan javítja hatékonyságát.
A csoport az első negyedévet 33,923 millió forint üzemi eredménnyel zárta, ami 42 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 58,971 millió forintnál.
Ugyanakkor a kisebbségi részesedésekből származó bevétel 51,278 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 7,485 millió forinttal. Ennek hátterében részben az áll, hogy a Synergon 68,1 százalékos tulajdonú horvát leányvállalata, a Span d.o.o. újra nyereséges lett: a cég üzemi eredménye 24,8 millió forint volt, szemben a bázisidőszaki 32 millió forintos veszteséggel.
Ezzel szemben a Synergon 66,67 százalékos tulajdonában álló cseh cég, az Infinity rontotta a konszolidált eredményt: a 2004 I. negyedévi 32 millió forint nyereség után az idén 158,2 millió forintos üzemi veszteséget szenvedett el. A cég árbevétele március végén 539 millió forint volt, 34 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 172,7 millió forint volt, 28 százalékkal kisebb az egy évvel ezelőtti 238,7 millió forintnál.
A Synergon anyavállalati szinten, illetve a gyorsjelentésben ide számított SAO Kft. az év első negyedévében 146,2 millió forint üzemi eredményt és 3,2 milliárd forint bevételt ért el. Az előbbi 105 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, az utóbbi 21 százalékkal kisebb a bázisnál.
A Synergon jegyzett tőkéje 1,91 milliárd forint, saját tőkéje 6,564 milliárd forint volt az első negyedév végén. A jegyzett tőke nem változott az egy évvel korábbihoz képest, a saját tőke 1 százalékkal nőtt.
A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek. Az értékpapír legmagasabb árfolyama az elmúlt 12 hónapban 618 forint, a legalacsonyabb pedig 320 forint volt. A részvény keddi záró ára 507 forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Sokan féltik otthonukat az elektromos tüzektől
Sokan tartanak az otthonukban keletkező elektromos tüzektől, az ezek elleni védelem kialakításához a többség szakember segítségét kéri – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. A kutatás alapján a legtöbben 10 ezer és 100 ezer forint közötti összeget fordítanának arra, hogy lakásuk védett legyen az elektromos tüzektől.
Több újdonsággal is okosóráira irányította a figyelmet idén a Huawei
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.