Központi szabályozás helyett a piac irányítja majd a médiapolarizációt?

forrás Prim Online, 2005. május 25. 19:00
Az első Média Hungary konferencián a médiatörvény és a közszolgálatiság értelmezésével foglalkoztak, de a közszolgálatiság témája tíz év után is ugyanúgy a párbeszéd középpontja. A szakma és az állam együtt gondolkodott azon, hogy a digitális televíziózás és a konvergencia szabályozása szükséges-e, és ha igen, milyen keretek között.
Neves külföldi előadók, valamint magyar vállalatok new media vezetői osztották meg tapasztalataikat arról, hogy az információáramlásba bekapcsolódó mobiltelefonok, az internet, a video-on-demand, a push SMS, a wap és egyéb új csatornák hogyan változtatják meg a médiát. Szó volt arról, hogy lehetőség lesz csak azokat a műsorokat megrendelni, amelyeket valóban nézünk, és arról is, hogy hogyan lehet fizetni a kiválasztott műsorokért. Taglalták azt is, hogy hogyan versenyeznek a különböző információforrások a nézők figyelméért: milyen tartalmakat töltenek le leginkább mobilra, hogyan alakul át a rádiós műsorszórás az iPodok hatására, valamint hogy mi is az a podcasting. Az IKO New Media előadásában arra is fény derült, hogy az operátorok 40, az aggregátorok 20, a média 20, a tartalomtulajdonosok 10, valamint a tartalomgyártók 10 százalékkal részesednek az alkalmazások bevételeiből. Graham Addicott, a First Freedom Productions vezetője a BBC flexibilis televíziója kapcsán arról beszélt, hogy akár a tematikus csatornák is könnyebben kitermelhetik műsorgyártási költségeiket az interaktivitás adta bevételeikből.

Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy az 1997-es kereskedelmi televíziózás bevezetéséhez hasonló robbanást élünk át napjainkban. Akkor állami szabályozás és a szakma készítette elő a változást, most pedig a gazdaság, a piac és a technológia okán fog megtörténni a média polarizációja, ami viszont újabb kérdéseket vet fel a szabályozás terén.
Kulcsszavak: konferencia média

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32