IP kommunikáció Kapsch módra

Kovács Attila, 2005. május 31. 14:27
Idén már harmadszor került sor a Kapsch Telekom Kft. szakmai napjára, most másodízben a Csillebérci Szabadidő Központ adott otthont. A közel kétszáz regisztrált résztvevővel tartott rendezvényről, annak fókuszáról a helyszínen Nagy Andrea, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egyre szélesebb palettával, egyre komplexebb megoldásokkal állnak a partnerek és végfelhasználók rendelkezésére.
Az idei szakmai nap fókuszában néhány technikai újdonság állt. A Kapsch a Nortel Networks eszközhátterével az IP piacon világszínvonalat képvisel, ugyanez értendő az Ericssonnal közösen a mobilitás terén képviselt eszközökre, megoldásokra. Nagy Andrea arra is felhívta a figyelmet. hogy mindkét említett szállító révén a Kapsch hazai piacán az egyre több alkalmazást tartalmazó kontaktcenterek is jelentősen terjednek. A legfontosabb call center referenciák: Magyar Telekom, Első Pesti Telefontársaság, Sykes Közép-Európa Kft. Az ügyvezető igazgató asszony kiemelte, hogy május hónap folyamán a Kapsch –a magyar cégén belül - speciális feladatra fókuszált új irodát nyitott Győrben, ahol magasan kvalifikált munkatársak a Magyar Telekom részére különféle rendszertámogatási feladatokat látnak el.

A szakmai napon a következő témákban hangzottak el technikai előadások: Nortel IP-telefónia megoldások az intézményi hálózatokban; contact center újdonságok; Kapsch-Ericsson, avagy az intézményi kommunikáció jövője; IP alapú video megfigyelő rendszer a Kapschtól. Egyes előadásokat az eszközök, rendszerek bemutatója is kísérte. A résztvevők működés közben láthatták a Nortel Networks Multimedia Communication Server (MCS) 5100 rendszert, valamint az IP alapú videomegfigyelő rendszert, amelynek rendszerintegrátora a Kapsch, szoftverét az Xpert, hardver-elemeit pedig az Aspectis cég szállítja.

Nagy Andrea kitért arra is, hogy a kft. 2004-hez képest idén 5-10 százalékos forgalom-növekedést tervez.

Kulcsszavak: Kapsch-hu Kapsch iptelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32