A csereportálok felelnek ügyfeleik szerzői jog sértéseiért

Genda Csongor Zoltán, 2005. június 28. 10:27
Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a mai napon hozta meg azon ítéletét, miszerint az államokbeli P2P internetes portálok üzemeltetőit felelősségre lehet majd vonni a rendszerükben történő szerzői jogot sértő tettekért. A jövőben tehát az olyan szolgáltatókat, mint a Morpheus vagy a Grokster, beperelhetik, ha a szolgáltatást igénybe vevők illegális kópiákat terjesztenek ezeken keresztül.
Az amerikai film- és zeneipar a csereportálokat tette felelőssé jelentős anyagi káráért, amelyet a kalózmásolatok nagyméretű terjedése miatt kellett elszenvednie. A Grokster és a Morpheus azzal védekezett, hogy ők csak a szoftvert szolgáltatják, a tulajdonképpeni adatok pedig nem az ő szervereiken vannak.

A Legfelsőbb Bíróság is azon a véleményen volt, hogy az ingyenes P2P-portálok nem tesznek eleget a szükséges jogvédő intézkedéseknek. A közelmúltban is folytak perek a P2P-portálok ellen, de akkor úgy ítélkezett az esküdtszék, hogy az üzemeltetőt nem lehet felelősségre vonni azért, mert a felhasználók visszaélnek a szoftver adta lehetőségekkel. A pert a hollywoodi stúdiók valamint több tucat más a film- és zeneiparban érdekelt cég kezdeményezte.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32