Echelon-levélbombázók: 1-0

Zsadányi Pál, 1999. október 27. 08:57
Ahogy azt a beharangozó hírben két hete a "Jam Echelon Day" akcióról megjósoltam, az égvilágon semmi sem derült ki abból, hogy az internetet és főleg az NSA amerikai védelmi központ levelesládáját október 18-án telebombázták a lehallgatás ellen tiltakozók terrorizmusgyanús random szövegekkel.
Szinte vissza sem érdemes térni a dologra, mert ez várható volt. Hiába támogatta szavakban még az Egyesült Államok igazságügyi minisztere is az akciót, a polgári engedetlenkedők tulajdonképpen semmit sem értek el. A CNN egy riportja azonban további olyan információkat kotyogott ki, amelyek közelebb vezethetnek a világméretű lehallgatóhálózat szívéhez - ha ez egyáltalán érdekel még valakit. A főbunker állítólag valahol a west-virginiai Sugar Grove-ban van, Washingtontól mintegy 350 km-nyire délre.

Az NSA, amelynek tiltott, hogy az USA állampolgárai után kémkedjen, természetesen nem kommentálta a csütörtöki akciót. Az internet sajátságait ismerve az sem derülhet ki soha, mekkora nyomás nehezedett az NSA gépezetére, és végképp lehetetlen felbecsülni az akció hatékonyságát. A CNN-riportban azonban elhangzott, hogy valószínűleg messze a kritikus határ alatt maradt a "támadás" hatékonysága, amelyet okos szűrőkkel az NSA hatékonyan el is tudott hárítani. Például azért, mert a leveleket nem arab, orosz vagy hottentotta nyelven generálták, hanem javarészt - földhözragadt módon - angolul.

Kulcsszavak: =Echelon jog security hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32