További növekedést várnak a SAP-nál

MTI Sajtóadatbank, 2005. július 22. 10:42
A világ vezető üzleti számítógépprogram-gyártója, a német SAP a második negyedévben 16 százalékkal 289 millió euróra növelte az adózott eredményét a tavalyi második negyedévi 249 millióhoz képest.
A csütörtöki beszámolóban elégedetten nyilatkoztak a további piacszerzésről a versenytársak rovására mindenütt, de főleg az Egyesült Államokban, ami azt jelzi, hogy a vállalati megrendelők igyekeznek minél kevesebb szállítónak juttatni növekvő megrendeléseiket, a rendszerek jobb kapcsolattartása végett.

Az üzemi eredmény 18 százalékkal 460 millió euróra emelkedett 391 millióhoz képest, a rátája 22,8 százalékra javult az egy évvel korábbi 22,0 százalékról.

A bevétel 13 százalékkal 2,02 milliárd euróra nőtt 1,8 milliárd euróhoz képest, ezen belül a számítógépprogram-eladások 16 százalékkal 576 millió euróra nőttek 497 millióhoz képest. Az Egyesült Államokban a programok értékesítése 24 százalékkal 174 millió euróra gyarapodott az egy évvel korábbi 140 millióhoz képest.

A SAP piaci részaránya az üzleti, vállalati számítógépprogramok szakterületén, a bevétel alapján, 58 százalékra nőtt a második negyedév végére az első negyedévi végi 57 százalékról és a tavalyi második negyedév végi 54 százalékról. Az Egyesült Államokban 41
százalékos piaci részesedést értek el az első negyedév végi 41 százalék és a tavalyi második negyedév végi 36 százalék után.

Egész évre a számítógépprogramokból 10-12 százalékos bevételnövekedést várnak a cégnél, és részvényenként 4,70-4,80
eurós adózott eredményre számítanak.

Az első negyedévben is már erőteljesen növelte nyereségét a SAP, akkor is piaci részesedése bővítésével.

Az adózott eredmény 11 százalékkal 254 millió euróra emelkedett, az árbevétel ugyancsak 11 százalékkal 1,7 milliárd euróra nőtt, rendre az egy évvel azelőttihez képest. A programeladásokból származó bevétel 17 százalékkal 434 millió euróra emelkedett.

Tavaly a SAP 22 százalékkal 1,311 milliárd euróra növelte adózott eredményét a 2003-as 1,077 milliárdról.

Az üzemi eredménye 7 százalékkal 2,018 milliárd euróra nőtt 1,88 milliárdról, a rátája 27,8 százalékra javult 27,0 százalékról.

A bevétel ugyancsak 7 százalékkal 7,514 milliárd euróra gyarapodott 7,025 milliárdról, ezen belül a programértékesítés 10 százalékkal 2,361 milliárd euróra emelkedett 2,148 milliárdról. Dollárban számolva 19 százalékos volt a növekedés, miközben a világpiac az összes szállító számára 4 százalékkal bővült.

A SAP tavaly megvette az amerikai A2i programgyártót, és saját részvényeit is visszavásárolta egyik résztulajdonosától, a német
Software AG-tól.
Kulcsszavak: +mérleg SAP

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Használni már sokan tudják, de az adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 12:28

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30