Csúcstalálkozó a kínai internetipar jövőjéről
forrás Prim Online, 2005. július 27. 17:15
Bill Clinton az Egyesült Államok egykori elnöke kulcsszónoka a
szeptember 10-én az amerikai West Lake-ban megrendezésre kerülő
internetes csúcstalálkozó megnyitójának. Az Alibaba.com tájékoztatása
szerint a rendezvényen részt vesznek a világ minden tájáról érkező
rangos cégvezetők is a kínai internetes kereskedelem és internetes ipar
növekedésének megvitatása céljából.
A West Lake-i China Internet Summit kínai és nemzetközi internetes vállalati vezetők részvételével évente rendszeresen megrendezésre kerülő szakmai seregszemle, amelyen a résztvevők egy teljes napot szentelhetnek megbeszéléseknek és együttműködések kialakításának. 2000-ben történt létrejötte óta a rendezvény a kínai internetes szakma vezető képviselőinek legrangosabb találkozójává nőtte ki magát és az évek során több mint tíz, a NASDAQ piacon jegyzett kínai internetes vállalat vezetője tartott előadást. A csúcstalálkozó az idén a Connecting China and the World mottó jegyében globális méretűvé terjeszti ki hatókörét.
Az Alibaba.com szervezésében megrendezésre kerülő West Lake-i China Internet Summit semleges politikai platformon az előadók és a hallgatók közötti nyílt eszmecserére helyezi a hangsúlyt. A megbeszélések idei témája a kínai internetes ipart érintő kérdések megvitatása lesz, beleértve a globalizációs stratégiát, az internetes játék jövőjét és az elektronikus kereskedelem fejlesztését.
Clinton elnök mellett előadást tart még:
William Ding, a Netease (Nasdaq: NTES) alapítója
Charles Zhang, a Sohu (Nasdaq: SOHU) ügyvezető igazgatója
Ma Huateng, a Tencent (SEHK 700) ügyvezető igazgatója
Tianqiao Chen, a Shanda (Nasdaq: SNDA) ügyvezető igazgatója

Kapcsolódó cikkek
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- 122 millió európai az interneten
- A britek neteznek a legtöbbet
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
- Megduplázódott a rosszindulatú kódok száma
- Nincs megállás: folytatódik a világháló gyors növekedése
- A Káoszból kivezető út - a reklám- és médiapiac jövője
- MySpace-virágzás és a pornóoldalak hanyatlása
- A vártnál gyorsabban nő az online reklámpiac
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49