A következő évtized a számítástechnikáé

Microsoft Research hatodik Faculty Summit konferencia

forrás Prim Online, 2005. július 27. 17:35
A Microsoft Research, az idei Faculty Summit konferencián, a világ 175 vezető tudományos intézményének 350 képviselője előtt ismertette az egyetemek, az ipar és a kormányzat közötti szorosabb együttműködés megvalósítására vonatkozó terveit.
A Microsoft Research hatodik éve megrendezésre kerülő Faculty Summit konferenciáján Bill Gates, a Microsoft Corporation elnöke és vezető szoftvertervezője, valamint Maria Klawe, a Princeton egyetem műszaki és alkalmazott tudományokkal foglalkozó karának dékánja, 20 ország 175 tudományos intézményének, 350 képviselője előtt vitatták meg a tudományos kutatókat és a technológiai iparágat érintő kérdéseket. Miközben a kutatások kormányzati finanszírozása egyre zsugorodik, és az Egyesült Államokban egyre kevesebb diák választja jövőbeli szakmájaként az informatikát, Gates és Klawe hangsúlyozta, hogy a jövőben a tudomány és az ipar együttműködése minden korábbinál nagyobb szerepet fog kapni.

„A jövő kihívásai nem csak az informatika területén jelentkeznek, hanem az egész társadalmat érintik, és szükségessé teszik az egyetemek, az ipar és a kormányzat közötti szorosabb együttműködést” – mondta Klawe. „Ennek érdekében a Microsoft Research jelentős erőfeszítéseket tesz: ráirányítja a figyelmet a kritikus kérdésekre, rámutat azok jelentőségére, és segít a kölcsönösen előnyös megoldások kialakításában.”
A Faculty Summit-on Gates megerősítette, hogy a Microsoft továbbra is rendkívül fontos kérdésként kezeli az informatika szerepének erősítését a felsőoktatásban. A Microsoft Research a konferencián több új együttműködési lehetőséget és kutatási programot is bemutatott, amelyek célja a felsőfokú számítástechnikai kutatások továbbfejlesztése.

Az idei Faculty Summit jelmondata: „A következő évtized a számítástechnikáé”. A konferencia olyan kutatási és technikai feladatokra koncentrált, mint a biztonság, a mobil eszközök, a szoftverfejlesztés, a programnyelvek, az ember és számítógép közötti kapcsolat, a beágyazott számítástechnika és az oktatási technológiák. A konferencia házigazdája a Microsoft Research „Külső Kutatások és Programok” csoportja volt (korábbi nevén „Egyetemi kapcsolatok” csoport). A konferencia keretében műhelyfoglalkozások, szekcióülések, gyakorlati technológiai bemutatók és más, interaktivitást lehetővé tévő programok biztosították a nemzetközi tudományos közösség és a Microsoft kutatói számára a sokoldalú eszmecsere, a partneri együttműködés, és az újító szellemű munkák bemutatásának lehetőségeit.

A Faculty Summit konferencián bemutatott tudományos kutatási projektek olyan átfogó területekkel foglalkoznak, mint például a „Biztonságos Számítástechnika” helye a felsőoktatási tananyagban; a környezeti katasztrófák előjelzésére szolgáló érzékelő-hálózatok; az oktatás technológiai megoldásai; innovatív szoftverarchitektúrák, valamint a számítógép-tudományban használható eszközök. A „Külső Kutatások és Programok” csoport feladatai közé tartozik emellett a tehetségek gondozása, az új elképzelések támogatása és az informatika folyamatos megújulásának elősegítése is. Ennek keretében a csoport kiírta legújabb pályázatát a tudományos kutatások támogatására, amely a 2004-es Faculty Summit rendezvényen bejelentett programra épül. A Microsoft Research az év későbbi részében az alábbi három fő kutatási területen fog támogatást nyújtani a kutatási projektek számára:

Digitális emlékezet. A Digitális emlékezet („Memex”) témában olyan pályázatokat várnak, amelyek a hipertext-rendszer úttörőjeként és Roosvelt elnök tudományos tanácsadójaként ismert Vannevar Bush Memex-koncepciójára épülnek. Ez egy olyan eszköz, amely egy személy összes feljegyzését és kommunikációját tárolja, mégpedig olyan módon, hogy abban gyorsan és rugalmasan lehet keresni. Napjainkban már léteznek azok a tárolási és adatrögzítési technológiák, amelyek képesek ezt megvalósítani; a pályázati kiírás célja, ezen új lehetőségek vizsgálata.

Intelligens ügyfelek az e-tudomány számára. Ez a kiírás a tudományos kutatás céljára használható intelligens ügyfelek fejlesztésével foglalkozik. Az intelligens ügyfelek olyan eszközöket jelentenek, amelyeket adatgyűjtésre, -bányászatra és megjelenítésre lehet használni. Az ilyen eszközök mentesítik a tudósokat, hogy az infrastruktúra helyett kutatásaikra koncentrálhassanak, így hatékonyabban dolgozhatnak, és a tudományos felfedezések gyorsabban megvalósulhatnak.

„Megbízható Számítástechnika” tananyag. A kiírás célja olyan új tananyag létrehozása, kipróbálása és terjesztése, amely a „Megbízható Számítástechnika” témaköreit beülteti a műszaki, üzleti és jogi tanulmányokba. A Microsoft a „Megbízható Számítástechnika” fejlesztése érdekében öt területen koncentráltan valósítja meg az újszerű technológiák és programok fejlesztését: biztonság, adatvédelem, megbízhatóság, és biztonságos szoftverfejlesztés.

A Microsoft Research emellett olyan támogatási pályázatok kiírását is tervezi, amelyek középpontjában az informatikai eszközök költséghatékonyságának, általános elérhetőségének, és egyszerű kezelhetőségének javítása áll. A „Külső Kutatások és Programok” csoport 2005–2006-os pályázatainak eljárásairól és egyéb tudományos kutatási együttműködési lehetőségekről a http://research.microsoft.com/ur/us/rfps címen olvashatók további részletek.

A Faculty Summit konferencián a Microsoft Research bejelentette továbbá a 2006-os egyetemi tanári ösztöndíjprogramot, ami pályájuk első három évében járó, a számítástechnikai kutatásokkal foglalkozó egyetemi tanárok számára szól. Az egy évvel ezelőtt létrehozott programra egyetemenként egy pályázó jelentkezhet, akinek szigorú, több lépcsős kiválasztási folyamaton kell végigmennie, az utolsó fordulóban pedig a Microsoft Research és a tudományos közösség kiemelkedő személyiségeiből álló bizottság előtt kell bemutatni munkáját. A döntősök közül kerül ki az az öt ösztöndíjas, amelyek mindegyike 200 000 USD támogatást kap kutatási munkájának folytatásához.

Az ösztöndíjasok első csoportja szintén részt vett az idei Faculty Summit konferencián, ahol kutatási projektjeik összefoglalóit adják elő. A 2006-os egyetemi tanári ösztöndíjprogramról a http://research.microsoft.com címen található további tudnivaló.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14