Synergon I. félév: 312,86 millió forint nyereség
Az értékesítési költségek az árbevétel csökkenését meghaladó mértékben, 15 százalékkal csökkentek, 6,5 milliárd forintot tettek ki az első félévben. A fedezeti összeg a cégcsoport árbevételének a 23 százaléka volt. Az üzemi nyereség 237,5 millió forintot ért el, szemben a bázisidőszak 46,6 millió forintos veszteségével. A nettó pénzügyi eredmény 31,8 millió forint volt, ami 39 százalékkal kevesebb a tavaly első félévinél. A csökkenés oka a jelentés szerint a nettó árfolyamveszteség és a kisebb kamatbevétel.
A Synergon az első félévben közel 4 millió forint rendkívüli nyereséget is elkönyvelt. A tavalyi első féléves eredménykimutatásában 6,3 millió forint eredmény szerepelt ezen a soron. A Synergon jegyzett tőkéje 1,91 milliárd forint, saját tőkéje 6,79 milliárd forint volt a félév végén. A társaság részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A keddi záróáruk 650 forint, az elmúlt egy év legmagasabb árfolyama 687 forint, a legalacsonyabb 320 forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
- Synergon - egy vezérrel
- Synergon: Service Desk- és hálózatbővítés az EDS-nél
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Samsung: Szoftverfrissítés és új funkció emeli magasabb szintre a mobilélményt
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.