A 2006-os CeBIT fő témája a ma és holnap digitális világa lesz

Genda Csongor Zoltán, 2005. augusztus 23. 21:15
Az IT-iparág legnagyobb közép-európai szakmai kiállítására 2006-ban az ideinél is több kiállító céget várnak a rendezvény szervezői.
Szakértők szerint 10 %-al nagyobb területre lesz szüksége a jövőre megrendezésre kerülő kiállítás szervezőinek, mivel ugyancsak 10 %-al több gyártó szeretné bemutatni újdonságait, mint az idei évben. 2004-ben 6.100, 2005-ben pedig 6.270 gyártó mutatta be termékeit a rendezvényen, jövőre pedig ennél is többre számítanak a szervezők.

A 2006 márciusi CeBIT fő témája a ma és holnap digitális világa lesz, azaz az üzleti szoftverek, hálózati berendezések, internetes telefonálás és számos egyéb vívmány kerül terítékre. Sajtóinformációk szerint az Intel 1.000 négyzetmétert foglalt le előre magának, ami kétharmaddal több, mint amennyi terület az idei CeBIT-en rendelkezésükre állt.

Ez év márciusában közel félmillió érdeklődő látogatta meg a szakmai kiállítást, és a szervezők bíznak abban, hogy jövőre nem csak a kiállító gyártók lesznek többen, hanem a látogatók száma is fél millió felé emelkedik majd.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32