A Cisco nyitotta meg a NASDAQ tőzsdét - virtuálisan, a Szilícium-völgyből
A Cisco és a NASDAQ San Joséban közösen létrehozta a tőzsdei nap megnyitásakor és lezárásakor használt ünnepi helyszínt, a MarketSite stúdió tökéletes másolatát, ahol még a kék kijelzőfalat és az elektronikus színpadot is felépítették. A New York-i központból nagysebességű, kettőzött adatútvonalas, fokozott biztonságú IP-magánhálózaton keresztül továbbították az adatokat a Cisco Szilícium-völgyben lévő virtuális MarketSite helyszínére, ahol a kijelzőket meghajtó szerverek végezték el a tőzsdei árfolyamjelző gépek valós idejű adatainak megjelenítéséhez szükséges adatfeldolgozást. Az információ harminckét monitorból álló hatalmas kijelzőfalon jelent meg. Ezzel egy időben a Times Square-en lévő NASDAQ Tower homlokzatára kivetítve, élőben is figyelemmel kísérhető volt a kaliforniai esemény.
John Chambers a Cisco munkatársai és a NASDAQ elnök-vezérigazgatója, Bob Greifeld társaságában San Joséban, helyi idő szerint reggel fél hétkor szólaltatta meg a kereskedési nap kezdetét jelző csengőt. A virtuális megnyitó egyben záróakkordja volt annak az egész éves rendezvénysorozatnak, amellyel húszéves közösségi szerepvállalására, technológiai innovációjára és az iparágban betöltött vezető szerepére emlékezik a vállalat.
A NASDAQ-et eredetileg is olyan decentralizált elektronikus piacnak tervezték, amelyet bárhonnan meg lehet nyitni. Egy átlagos napon a tőzsde közel tizenkétmillió, azaz másodpercenként mintegy húszezer tranzakciót dolgoz fel. A piac nyitása utáni és zárása előtti időszak a legzsúfoltabb, amikor a NASDAQ rendszereinek másodpercenként akár húszezernél is több ügylettel kell megbirkózniuk.
Kapcsolódó cikkek
- Az Airbus a Cisco egységes kommunikációs rendszerét alkalmazza
- A Cisco a biztonságtechnológiai videoelemzés szabványosításáért
- Új Linksys hálózati termékek kisvállalkozásoknak
- Biztonságos üzleti szolgáltatások bárhol, bármikor, bármely hálózaton
- A cégek nagy részének nincs hosszú távú mobilinformatikai stratégiája
- A Cisco felvásárolja a BroadWare Technologiest
- A Magyar Telekom elsőként épít ki új generációs IP-hálózatot Magyarországon
- Cisco IP telefóniát vezetett be a Richter Gedeon
- Jelentősen megnövelte Microsoft-részesedését Soros György
- Cisco Systems: javuló negyedéves eredmények
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.