Nem igazolt a mobiltelefonok rákkeltő hatása

Kiss Ádám Zoltán, 2005. augusztus 31. 00:24
A máig a kérdésben lefolytatott legnagyobb szabású vizsgálat most napvilágot látott eredményei szerint a mobiltelefonok rákkeltő hatása nem igazolható, legalábbis az első tíz év telefonhasználata után.
A rákkutatási intézet (ICR) 4000 európai lakoson végzett megfigyelései alapján nem találtak daganatok kialakulása és a mobiltelefonhasználat közötti kapcsolatot. Az eredmény azonban egy brit rákkutatással fogalakozó szaklap szerint nem menti fel a mobiltelefonokat. Egyrészt azért, mert csupán 10 évnyi telefonhasználatra alapozza következtetéseit, és a világ több mint 1 milliárd mobiltelefon-tulajdonosa nem fogja letenni készülékét egy évtizednyi használat után. Másrészt azért is óvatosan kell kezelni az eredményeket, mert szerintük még nem telt el elég idő ahhoz, hogy világos következtetéseket vonhassunk le, hiszen sok rákkeltő anyag például csak évtizedek után okoz halálos daganatot. Ezt a felmérés készítői is vélhetően elismerik, mivel megnyugtatónak ható tanulmányuk végén figyelmeztetnek a mobiltelefonálás mértékének visszaszorítására, ami azért elgondolkodtató saját meggyőződésükkel kapcsolatban.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32