Az EU a .kid domain bevezetését tervezi

Genda Csongor Zoltán, 2005. szeptember 8. 20:46
Az Európai Bizottság nagyobb védelmet szeretne biztosítani a jövőben az internetező fiataloknak a világhálón fellelhető káros információktól. Ezt megvalósítandó tervbe vették egy új domain-név a .kid végződés bevezetését, mely internetes oldalak állandó ellenőrzés alatt állnak majd, hogy csakis a nemzetközi gyermekjoggal összhangban lévő tartalmak jelenhessenek meg azokon.
A Bizottság célja az, hogy megóvják a fiatalkorú internetezőket a pornográf, rasszista illetve erőszakot hirdető anyagoktól - tudhattuk meg Marielle de Sarnez francia liberális uniós képviselőtől. Szakértők becslései szerint ugyanis jelenleg hozzávetőlegesen 260 millió olyan internetes oldal van, amely pornográf tartalommal bír. Ezek egy része (kb. 500 ezer) pedofil anyagokat is tartalmaz, ami a 2003-as adatokhoz képest 70%-al nagyobb érték. Ezen kívül pedig csak sejteni lehet, hogy mennyi agresszivitást illetve rasszizmust terjesztő site üzemel. A program keretén belül a strassburgi parlament különböző oktatások szervezését tervezi úgy gyermekeknek, mint pedagógusoknak és kampányokat tartanának majd, melyek témái az interneten fellelhető számos a fiatalok személyiségét romboló tartalmak valamint a kiskorúakat eme káros infomációktól távol tartandó megelőzési lehetőségek lesznek.
Kulcsszavak: jog gyermekpornó szex domain EU

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32