Második tanévéhez érkezett a Canon Hungária közoktatási infrastruktúrafejlesztési pályázata
A Canon Hungária Kft. 2004 májusában sajtótájékoztató keretében, Magyar Bálint oktatási miniszter részvételével jelentette be a "Canon - A Digitális Iskolákért" programot. 2004 szeptemberétől minden hónapban egy budapesti kerület és egy megye összes közoktatási intézménye (általános iskolák, szakiskolák, szakközépiskolák, gimnáziumok) pályázhatott az értékes díjakra, az iskolák diákjai pedig egyéni pályamunkákkal indulhattak.
A nyertes pályázatokat minden hónapban az oktatási, a környezetvédelmi és az informatikai-hírközlési tárca szakértőiből, valamint a Canon Hungária Kft. képviselőiből álló zsűri értékelése alapján választották ki.
A havonta két iskolának és az egyéni pályázat nyerteseinek átadott értékes díjakkal, különdíjakkal, valamint a környezetvédelmi különdíjra fordított összeggel a Canon Hungária Kft. havonta átlagosan mintegy 10 millió forinttal támogatja az általános és középiskolákat és a diákokat.
Az iskolai díjak között nagy teljesítményű digitális irodai nyomtató, digitális fényképezőgépek és videokamerák, személyi nyomtatók, szkennerek és projektorok szerepelnek a most induló pályázati évben is. Emellett a zsűri értékelése alapján minden hónapban három egyéni pályázó is díjat kap, egy intézmény pedig elnyeri a környezetvédelmi különdíjat. A tavalyi oktatási év környezetvédelmi különdíjasainak részvételével 2005 nyarán összesen 182 diák táborozott a Canon és a WWF közös szervezésében megrendezett táborokban.
Ezzel a projekttel a két év alatt (a környezetvédelmi táborokkal együtt) összesen 220 millió forintos közoktatási támogatási programot valósít meg a Canon Hungária Kft.
Idén ismét legalább 18 iskola nyeri majd el a "Hónap Digitális Iskolája" címet, emellett havonta 3 diák kapja meg az "Egyéni különdíj" kategóriában elnyerhető fényképezőgépeket, havonta egy iskola pedig 20 diákját delegálhatja a 2006 nyarán megrendezendő egyhetes környezetvédelmi táborokba.
Bővebb információk a www.canon.hu/digitalisiskola weboldalon találhatók.
Kapcsolódó cikkek
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Rátz Tanár Úr Életműdíj - hetedszer
- Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!
Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.