Vezető- és értékesítésfejlesztési képzések a KPMG-BME Akadémián

Jelentős kedvezmény a kis- és mikrovállalkozásoknak

forrás Prim Online, 2005. október 11. 15:45
A most induló tanévében az eddigi sikeres, főként pénzügyi képzések mellett, kiemelt szerepet kapnak a vezetőképzéssel és az értékesítésfejlesztéssel foglalkozó kurzusok – hangzott el a KPMG-BME Akadémia évnyitóján. A KPMG és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közös üzleti iskolája eddig mintegy 220 kurzust szervezett, amelyeken összesen 3000-en vettek részt, 350 cég és közigazgatási intézmény képviseletében.

A KPMG vezérigazgatója, Robert Stöllinger megnyitójában elmondta, hogy a cég számára az Akadémia kurzusai főként a gyakorlati ismeretek és az elméleti tudás ötvözésében, valamint a speciális és az általános ismeretek szinergiájának erősítésében segítettek sokat az elmúlt években.

Molnár Károly, a BME rektora, a KPMG-BME Akadémia szakmai tanácsadó testületének elnöke kiemelte, hogy az Akadémia elkötelezett a minőségi oktatás és az élethosszig tartó tanulás térhódításának előmozdítása iránt.

Tomka János, a KPMG-BME Akadémia társelnöke – és az azt működtető KBA Oktatási Kft. ügyvezető igazgatója – elmondta, hogy a jelentős piaci verseny ellenére az Akadémia ismertsége, presztízse jelentősen nőtt az elmúlt években. Szerinte ez a rugalmas kínálatnak, a főként magyar nyelvű kurzusoknak és a kiváló előadóknak köszönhető, akik mind gyakorló szakemberek, így a legfrissebb ismereteket is gyakorlati megközelítéssel képesek átadni. Egyre több a regisztrált képzés is, így a cégek a kötelező szakképzési hozzájárulásuk egy részét az Akadémia kurzusain keresztül saját dolgozóik továbbképzésre fordíthatják.

Míg eleinte a nyílt képzések voltak többségben, mára az Akadémia bevételeinek jelentős része a kihelyezett vállalati, intézményi képzésekből származik.

„A vállalati képzéseknél a menedzsment-témakörök a legnépszerűbbek, míg a nyílt kurzusoknál a speciális szakmai ismeretek iránt nagy az érdeklődés, a közigazgatási szférában pedig a tudásmenedzsment-programok a legsikeresebbek,” – mondta Tomka János.

Kövesi János a KPMG-BME Akadémia társelnöke, a BME oktatási rektorhelyettese elmondta, hogy míg a kezdetekben a KPMG-BME Akadémia elsősorban gazdasági, pénzügyi kurzusairól volt ismert, az elmúlt évben jelentősen megnőtt az érdeklődés a vezetői képzések és az értékesítésfejlesztéssel foglalkozó kurzusok iránt.

Rendkívül népszerűek az eddig csak vállalatoknál, egyedi igények alapján kifejlesztett menedzsmentkurzusok (köztük általános vezetői ismeretek, teljesítménymenedzsment, és people-menedzsment), ezért januártól nyílt kurzusokat is indít e témákban az Akadémia.

„Az idén szeptembertől kínált nyílt „sales”, azaz értékesítésfejlesztési mesterkurzus iránti óriási érdeklődés még bennünket is meglepett, és számos felkérést kaptunk már kihelyezett tanfolyamok szervezésére is több banknál és kereskedelmi cégnél” – mondta Tomka János.


Kövesi kiemelte, hogy a vezető gazdaságokhoz képest Magyarországon a cégek töredékét fordítják munkatársaik továbbképzésére, a kisebb cégek szinte egyáltalán nem szerveznek formális képzéseket dolgozóiknak. A KPMG-BME Akadémia ezért jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a kkv-kat – a kisvállalkozások 30, míg a mikrovállalkozások 50 %-os árengedményt kapnak a képzési díjakból.

Tomka János hozzátette, hogy rengeteg intézmény kínál ma már nyílt és vállalati képzéseket a legkülönfélébb témákban, és gyakran olyan dömpingáron, ami megkérdőjelezi a kínált kurzusok színvonalát. „Sajnos a cégek ma még az árat helyezik előtérbe, és aszerint választanak. A KPMG-BME Akadémia a minőségi oktatás erősítése érdekében gyakran demo-előadásokkal igyekszik meggyőzni ügyfeleit, hogy az iskola valóban minőségi képzéseket kínál”– hangsúlyozta Tomka.

Példaként említette, hogy az egyik legnépszerűbb képzés, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal (IFRS) foglalkozó kurzust a KPMG a hazai gyakorlatot ismerő, gyakorló szakemberei tartják magyar nyelven (illetve kihelyezett kurzusoknál, kérésre angol nyelven is), míg más iskolákban külföldi előadókkal, szinkrontolmácsolással kínálják ugyanezt.

Az évnyitón elhangzott az is, hogy Harvard Fórum a KPMG-BME Akadémián néven, októbertől üzleti klub indul cégvezetőknek, amely keretében negyedévente a Harvard Business Manager című szaklap egy-egy aktuális tanulmányát vitatják meg a résztvevők neves moderátorok segítségével.

Kulcsszavak: CIO oktatás BME KPMG

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32