Blog, triple play, 3G, IPTV - az internetgeneráció új kommunikációt igényel

forrás Prim Online, 2005. október 13. 13:09
Az Internet Hungary második, záró napján Pintér Róbert, az ITTK reprezentatív kutatása alapján beszélt a médiafogyasztók 30%-át képviselő bizonyos új generációról, akik preferálják az internetet, a telefont, az interaktivitást, a zenét, a könyveket a társadalom 70%-át adó, a legkevesebb médiát fogyasztó csoport, vagyis a masszív tévénézők mellett.
Ez az új csoport kulturáltabb, jómódúbb médiafogyasztó; csak heti 7,5 órát tölt tévénézéssel, közel 7 órát zenehallgatással, 6 órát rádiózással, 5 órát könyv- és 3 órát újságolvasással, valamint 2,5 órát telefonálással. Az internet tehát valóban csökkenti a hagyományos médiával töltött időt, mely kihívások elé állítja a televíziózást és a reklámozókat is. A Szonda Ipsos kutatása szerint Magyarországon az internetezők száma 2,7 millió, az intenzív netező száma, akik legalább hetente egyszer neteznek, 1,6 millió, az FMCG cégek a reklámköltségvetésnek mégis csak 0,2%-át költik el a neten, szemben a 88,1%-os televíziós költéssel.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója is a fentieket támasztotta alá, amikor elmondta, hogy a "push" helyett "pull" típusú televíziózásé a jövő, melyben a néző azt és akkor fog nézni, amit és amikor akar, és ezáltal megválaszhatja azt is, hogy mennyi reklámra kíváncsi. A konferencián elhangzott az is, hogy a reklámra költött pénz 38%-a tematikus csatornákhoz érkezik. Komoly versenyt jelentenek a saját televíziós és rádióadások és a blogok is.

Dobó Mátyás blogger előadásásban elhangzott, hogy globális szinten a podcasting adások száma a 100-500 ezer körül mozog, amatőr rádióadásokon túl már a BBC, a Fox, a Warner és a Virgin is felfedezte ezt a piacot, az azonban továbbra is nyitott kérdés maradt, hogy a reklámozók hogyan fogják megtalálni ezt a szórakoztatásra és minőségi fogyasztásra éhes, szabad közösséget.

Az internet szabad közösségének egyik alapja lehet a szoftverek szabadsága, mely Stefano Maffulli, a Free Software Foundation vezetőjének előadása szerint a használat, a tanulmányozás, a módosítás és a terjesztés szabadságát jelenti annak érdekében, hogy az oktatásban, valamint különböző rendszerek személyre szabásával, illetve különböző problémát specifikus megoldásával a nagy gyártóktól függetlenül is lehessen a szoftvereket használni.

Barabási-Albert László, a Harvard Egyetem oktatója bemutatta hálózatelméletét, melyben olyan felfedezésekre jutott, hogy a természetben és a társadalomban megjelenő hálók zöme sokkal inkább hasonlít egymáshoz, mint azt valaha is képzeltük, és viselkedésük leírható néhány egyszerű törvénnyel. E törvényszerűségek megértése alapvetően megváltoztatta a gondolkodásunkat a kis világok eredetéről, a hálózatok sebezhetőségéről és az internet jövőjéről. Minden mindennel összefügg: a világháló, a barátságok és kapcsolatok hálója és az üzleti hálózatok az emberi szervezetben található hálók formájára alakulnak.
Kulcsszavak: Internet Hungary

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32