A Samsung a Pentaxszal szövetkezve belépett a DSLR fényképezőgép-piacra

Kiss Ádám Zoltán, 2005. október 13. 21:24
A Pentax bejelentette, hogy a két vállalat most megkötött egyezsége alapján a két cég közösen fejleszti digitális fényképezőgépeit, ezzel várhatóan jelentősen csökkentve a fejlesztésre költött összegeket.
A megállapodás a tükörreflexes digitális gépekre (SLR) vonatkozik, ezek a gépek általában jóval drágábbak, és cserélhető objektívvel rendelkeznek. A Samsung ezzel a kompakt gépek piaca után az DSLR szektorba is beléphet. Mindkét vállalat saját néven forgalmazza majd a termékeket. A most megkötött szövetség jellemző az iparágra, egy inkább elektronikára és egy inkább a fotótechnikára szakosodott vállalat egyezsége. Ilyen volt az Olympus és a Matsushita Electric Industrial, valamint a Konica Minolta Holdings és a Sony Corp egyezsége is. A Samsung és a Pentax célja az 1750 dollár (200 ezer jen) alatti kategóriába tartozó igen fejlett gépek megjelentetése a piacon. A Samsung várhatóan fejlett elektronikáját, míg a Pentax a lencsék területén szerzett hatalmas tapasztalatát adja be a közösbe. A Pentax jelenleg az SLR piac három százalékát birtokolja, ezt szeretné 10 százalékra emelni.
Kulcsszavak: Pentax Samsung

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52