Indul az elektronikus számlázás

MTI Sajtóadatbank, 2005. október 14. 09:21
A magyarországi vállalatok 2006. január 1-jétől elektronikusan számlázhatnak, a rendszer elterjedése nagyságrendekkel csökkenti adminisztrációs költségeket - jelentették be rendszert kidolgozó intézmények vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón. A rendszert kidolgozó intézmények: az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), az Efficient Consumer Response (ECR) Hungary és a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ).
A nagy beszállító és kereskedelmi láncokat tömörítő ECR tagjai 2007 végére az évi összesen mintegy 5 millió darab számla felét elektronikus úton küldik majd - mondta Skopp Stephan, az ECR elnöke.

Ma egy papír alapú számla megírása és postai feladása több, mint 100 forintba kerül, ez a költség a becslések szerint harmadára zsugorodhat az elektronikus számlázással. Mivel a számlákat hét évig meg kell őrizni, mintegy 35 millió darab papír tárolásától szabadulhatnak meg előbb-utóbb a cégek a rendszer elterjedésével. Ugyanakkor a papír alapú számlázás visszaszorulása környezetvédelmi szempontból is előnyös - tette hozzá a szakember.

Az elektronikus számlázás iránti igény a multinacionális cégek részéről már 2003 tavaszán felmerült, akkor azonban a jogszabályok még nem tették lehetővé, elektronikus számla alapján visszaigényelhetővé váljon az áfa, de hiányoztak a részletes szabályok is. Azóta a törvény módosításával és egy pénzügyminiszteri rendelet, valamint egy APEH állásfoglalás megszületésével lehetővé vált az elektronikus számlázás oly módon, hogy egy APEH ellenőrzés esetén a hatóság a dokumentumokat ugyanolyan hitelesnek fogadja el, mintha azokat papíron állították volna ki - mondta Futó Iván, az APEH elnökhelyettes.

Több mint 10 ezer cég és magánszemély regisztrálta eddig magát az okmányirodákban, hogy hivatalos ügyeit elektronikusan, interneten keresztül végezhesse - mondta Baja Ferenc, az Elektronikus Kormányzati Központ kormánymegbízottja.

Jelenleg már interneten keresztül igényelhető vállalkozói igazolvány, jogosítvány, lakcímigazolvány, forgalmi, útlevél és egyéb hivatalos irat, 2005 végéig 27-re nő azoknak az okmánytípusoknak a száma, amelyeket interneten keresztül igényelhet a lakosság.

Az a cég vagy magánszemély, amelyik rendelkezik elektronikus aláírással, az ügyfélregisztrációt is azonnal elvégezheti, ha nincs hitelesített elektronikus aláírása, nem kerülheti el, hogy egyszer felkeressen személyesen egy okmányirodát és ott elvégezze regisztrációt - mondta Baja Ferenc.
Kulcsszavak: e-signo e-government

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32