Sun-MS: a Java EE és a .NET integrációjának döntő lépése

forrás Prim Online, 2005. november 6. 17:26
A Sun Microsystems bejelentette, hogy a Java szoftver technológia és a Microsoft .NET programozási platform jobb együttműködése érdekében a Santa Clara-i cég elősegíti a Windows Communication Foundation-nel (WCF) való együttműködést, a meghatározó webszolgáltatási (WS) specifikációk nyílt forráskódú megvalósításával.
A Java Enterprise Edition (Java EE) és a .NET platform zökkenőmentes integrációja lehetővé teszi, hogy a fejlesztők szinte bármilyen operációs rendszer, például Solaris, Windows vagy Linux alatt készítsék el alkalmazásaikat, úgy, hogy azok heterogén számítástechnikai rendszerekben is jól működjenek együtt egymással. Az új megoldás kiterjedtebb közös munkát tesz lehetővé a vállalatok szempontjából is, hiszen az alkalmazások fejlesztésébe a partnerek sokkal szélesebb körét vonhatják be. A két platform közötti együttműködés ráadásul elősegíti a webszolgáltatások és a szolgáltatásorientált architektúrákon (SOA) alapuló alkalmazásfejlesztés elterjedését is, hiszen az új megoldás mérsékli a járulékos költségeket, csökkenti a feladatok összetettségét, illetve az azzal járó kockázatot.

A Sun korábban is hangoztatta elkötelezettségét a Solaris operációs rendszer és Java technológia, illetve a Windows és .NET platformok szorosabb együttműködtethetősége iránt, amelyet egyszeri bejelentkezéses (SSO) és azonosítási technológiáinak fokozott integrációjával is elősegít. A Java Business Integration specifikációhoz (JSR 208) és a Liberty Alliance-hoz hasonló más szabványokkal együtt ez a webszolgáltatások együttműködését célzó erőfeszítés is elősegíti a szolgáltatásorientált architektúrára alapozott alkalmazások kifejlesztését, telepítését és felügyeletét. Ennek eredményeként a vállalatok több szolgáltatás funkciót egyesítő „összetett alkalmazásokkal jobban hasznosíthatják eddigi beruházásaikat a Java Platform és a .NET terén, és olyan informatikai környezet létrehozására nyílik lehetőségük, amely radikálisan csökkenti az együttműködtethetőségi problémákat, miközben ösztönzi az innovatív vállalati megoldások kialakítását.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14